Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Kína a mérete miatt a világ egyik legcsábítóbb piaca a nagy okostelefon-gyártók számára. Az Apple is rengeteg iPhone-t értékesít itt, azonban veszélybe került a korábban oly magas piaci részesedése.
Az első helyről visszaesni a harmadikra nem túl vidám, és az Apple-nek is szembesülnie kellett ezzel, miután kijöttek a tavalyi év utolsó negyedéves kínai eladási statisztikái.
A Counterpoint Research jelentése szerint az iPhone-szállítmányok 18,2 százalékkal estek vissza 2024 utolsó negyedévében az előző év hasonló időszakához képest. Ez a csökkenés 17,1 százalékos piaci részesedést eredményezett az Apple számára, és így a Huawei (18,1 százalék) és a Xiaomi (17,2 százalék) mögé került.
Egy évvel ezelőtt, az utolsó negyedévben még az Apple-é volt a vezető pozíció, akkor a piac 20,2 százalékát birtokolta. A Huaewei-jel szembeni amerikai embargó bevezetése óta a mostani az első alkalom, hogy az Apple-t lekörözik a kínai vetélytársak – jegyzi meg a MacRumors.
Az Apple csökkenő teljesítményét több dologgal is magyarázzák. Többek között a hazai márkák fokozott versenyének és annak, hogy az Apple nem tudta behozni a régióba az Apple Intelligence-t, a kínai szabályozási megkötések miatt. Sokat nyom a latban a Huawei erőteljes növekedése a negyedik negyedévben – éves szinten 15,5 százalékkal –, ami nagyrészt a Mate 70 zászlóshajója és a középkategóriás Nova 13 sorozat mesterséges intelligencia funkcióinak köszönhető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.