Az orosz űrügynökség, a Roszatom mérnökei egy olyan plazmahajtóművet fejlesztettek ki, ami lehetővé teszi, hogy az azzal felszerelt űrhajók 1-2 hónap alatt jussanak el a Marsra. Az Izvesztyija orosz lap beszámolója alapján az Interesting Engineering azt írja, a hagyományos hajtóművekkel szemben – amelyek üzemanyagot égetnek a működés során – a fejlesztés mágneses plazmagyorsítókat használ, hogy jelentősen csökkentse a bolygóközi utazás idejét.
Az orosz kutatók szerint a fejlesztés egyfajta villanymotor, aminek alapja két elektróda. A töltött részecskék áthaladnak köztük, és nagy feszültséget kapcsolnak az elektródára. Az elektromos áram így mágneses teret hoz létre, ami kiszorítja a részecskéket a hajtóműből. A plazma így irányított mozgást kap, ami tolóerőt hoz létre.
Persze ehhez is kell valamilyen üzemanyag. Ebben az esetben a tudósok hidrogént használtak, a szerkezet pedig a protonokat és az elektronokat 100 km/másodperc sebességre gyorsítja.

Mivel a Marsig tartó utat a jelenlegi számítások szerint legalább fél évbe telne megtenni, a mérnökök régóta dolgoznak már azon, hogy jobb hajtóművekkel ezt az időt lerövidítsék. Egy ilyen fejlesztés nemcsak hatékonyabbá tehetné az űrprogramokat, de jelentősen csökkentené az űrhajósok sugárzásnak való kitettségét is az űrben.
A Roszatom közlése szerint a szerkezet prototípusa már elkészült. A jövőben tesztelni és finomítani fogják a technológiát, ami várhatóan 2030-ra ölthet végleges formát. Az indítás továbbra is a hagyományos hajtóművekkel történik majd, ám az űrben már a plazmahajtómű kezdi meg a működését.
A Wolrd Nuclear News közlése szerint a teszteléshez egy speciális, 4 méter átmérőjű és 14 méter hosszú kamrát kellett építeni, hogy szimulálni lehessen az űrbéli viszonyokat. Ha beválik és megkezdik a hajtómű használatát, az a jövőben a rakomány szállítását is megkönnyítheti a két bolygó között.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.