Agyvérzés okozhatta Ferenc pápa halálát
A tüdőgyulladástól független lehet a pápa hétfő reggeli hirtelen halála olasz sajtóértesülések szerint.
A tüdőgyulladástól független lehet a pápa hétfő reggeli hirtelen halála olasz sajtóértesülések szerint.
A magyar bíborost is Ferenc pápa lehetséges utódjaként emlegetik, de megválasztása valószínűleg egyet jelentene azzal, hogy a katolikus egyház letér az elhunyt pápa által kezdett irányvonalról.
Magyarország az európai adófizetőkkel tol ki, ha nem szavazza meg az Oroszország elleni szankciók meghosszabbítását – erről a Financial Times ír, miközben a Guardian arról, hogy miért van értelme tüntetni Donald Trump ellen.
Végighajtottak vele a hívek között, meghallgatta, hogy felolvassák beszédét, lekezelt az amerikai alelnökkel. A utolsó képek Ferenc pápáról.
Az MKPK hálával gondol arra, hogy a 88 éves korában elhunyt egyházfő milyen különleges kapcsolatot ápolt a világ magyarságával, Magyarországgal. A pápát méltatják az evangélikusok és a Krisna-tudatú hívők is, a reformátusok nem sietik el a reakciót.
A hagyományokkal szembemenve Ferenc pápa azt kérte, hogy ne a Vatikánban temessék el. Ahogy a pápasága, a végső búcsúja is egyszerű lesz majd külsőségekben.
Ahogy papként, Ferenc pápaként is az egyik legfontosabb feladatának tartotta a kapcsolódást az emberekhez. A róla készült fotók nemcsak a pápai hivatal méltóságát tükrözik, hanem az emberi léptéket is, amellyel az egyházfői szerephez közelített. Ferenc pápa 88 éves korában, húsvéthétfőn hunyt el.
Volt egy második chat is a nagy botrányt keltő Houthi PC small groupon kívül. Ebben is a húti lázadók elleni műveleteket tárgyalták, viszont ezt a védelmi miniszter hozta létre, és a tagok közé feleségét, bátyját és ügyvédjét is felvette.
A katolikus egyházfő 88 éves volt. A XVI. Benedek lemondása után megválasztott Ferenc sem vetette el a lemondás gondolatát, ha egészségi állapota azt kívánja, de végül haláláig hivatalban maradt.
Húsvéthétfőn elhunyt a katolikus egyházfő. Ferenc a maga egyszerűségével, közvetlenségével bármilyen helyzetben képes volt megragadni az emberek figyelmét, pápaságára mégis rányomta a bélyegét az a tény, hogy működése egyházának súlyos traumájából, XVI. Benedek lemondásából ered.
Yuval Noah Harari izraeli történész szerint logikus, hogy Trump olvasatában Ukrajna felel a háborúért, és ugyanez a felfogás felel Grönland elfoglalásának tervéért is. A helyzet azonban bonyolultabb, mint a középkorban volt. A kilátások pedig rosszabbak.
Nagy közös hadgyakorlatot tartanak a Dél-kínai-tengeren.
Tizenöt segélymunkással végzett az IDF Gázában, mert ellenségnek hitték őket.
A state department 1789-es megalapítása óta nem volt példa akkora felfordulásra az amerikai diplomáciában, mint amit most Donald Trump tervez.
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Az egyházfő a többi között sürgette azoknak az akadályoknak a felszámolását, amelyek megosztottságot okoznak az emberek és a népek között, valamint egymás segítését, a kölcsönös szolidaritást, az egyén fejlődését, és emberséget mindennapjainkban.
A lábadozó egyházfő pár percet szánt J.D. Vance-re, majd kitolták a Szent Péter térre.
Putyin egynapos tűzszünete legfeljebb a szokásosnál kevesebb támadást jelent.
A Putyin által bejelentett fegyvernyugvás első óráiban több száz lövést adtak le.
Az ukrán elnök szerint az orosz támadások nem fejeződtek be a Putyin által meghatározott időpont után, de ha mégis teljes lesz a fegyvernyugvás, azt Ukrajna hosszabb időre is fenntartaná.
Andrij Szibiha elmondta, azt szeretnék, hogy az orosz erők valóban szüntessék be a tüzet minden fronton.