A temetése napján kezdődik a kilencnapos gyász is.
HVG
Szombaton délelőtt tíz órakor lesz Ferenc pápa temetése – írja a Sky News, az értesülést a Vatikán is megerősítette. Ekkor kezdődik a kilencnapos gyász első napja is.
Ferenc pápa húsvét hétfőjén halt meg, de 2023-ban fedte fel, hogy „már előkészítette” a saját sírhelyét, amely a hagyományokat megtörve nem a vatikáni Szent Péter-, hanem a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lesz. A Szent Péter-bazilikában nyugszik a legtöbb pápa – többek között az elődje, XVI. Benedek is –, Ferenc számára azonban a Santa Maria Maggiore-bazilika különös jelentőséggel bír.
A hagyományokkal szembemenve Ferenc pápa azt kérte, hogy ne a Vatikánban temessék el. Ahogy a pápasága, a végső búcsúja is egyszerű lesz majd külsőségekben.
„Halálom után nem a Szent-Péter bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyeznek majd örök nyugalomra. A Vatikán az utolsó szolgálatom helyszíne, de nem az örökkévalóságé. Abba a terembe költözöm, ahol most a kandelábereket tartják, a Béke Királynője közelében, akitől mindig segítséget kértem, és aki oly sokszor karolt fel pápaságom alatt. Megerősítették, hogy minden készen áll. Túl terjengősnek találtam a temetései szertartást, ezért beszéltem a szertartásmesterrel, hogy könnyítsek rajta: semmi felravatalozás, semmi koporsózárási szertartás. Méltósággal történjék a dolog, de csak úgy, mint bármely másik keresztény esetében.”
A pápa az együttérzést testesítette meg egy olyan világban, amely mindinkább az erő és a kegyetlenség kultúrájára épít. Sokan érezhetik most úgy, hogy nemcsak az egyház, hanem a világ is elveszített egy olyan vezetőt, aki képes morális iránymutatást adni. Ferenc pápa utolsó találkozója rávilágít arra, hogy mit veszíthetünk azzal, ha nincs, aki ellentartana az önző politika rombolásának.
A Gemelli-kórház orvosai, akik Ferenc pápát kezelték, elmondták, hogy a pápa „békésen hunyt el”. A halál oka agyi eredetű probléma volt: előbb egy agyvérzés következett be, amely mély kómába sodorta, majd egy visszafordíthatatlan szív- és keringési összeomlás zárta le az életét.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.