Tizenkét politikust öltek meg Mexikóban két hónap alatt
Június elején választást tartanak az országban, a merényletek mögött leggyakrabban bűnszövetkezetek vagy politikai vetélytársak állnak.
Június elején választást tartanak az országban, a merényletek mögött leggyakrabban bűnszövetkezetek vagy politikai vetélytársak állnak.
Moszkva összesen nyolc uniós állampolgár beutazását tiltotta meg, köztük van a berlini ügyészség vezetője is.
Rendszeresen felmerül a nyugat-balkáni határok megváltoztatásának ötlete. Legutóbb állítólag Janez Jansa szlovén miniszterelnök kezdeményezte Bosznia felosztását és Nagy-Albánia létrehozását. Az érintettek tagadnak, az európai államok hivatalosan ellenzik a határok átszabását, de akadnak, akik támogatnák az ötletet.
Nagyon figyelnek, hogy ne lássák túl sokat az emberek a börtönben ülő orosz ellenzéki politikust.
Az orosz elnök a XX. század kétpólusú kategóriáiban gondolkodik. Úgy véli, folyamatosan csatáznia kell a nyugattal, írja a német lap.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása óta ez volt a legnagyobb tömeges összejövetel az országban.
Egyelőre nem tudni, hogy egyes országok hány katonát hívnak vissza és milyen határidővel.
Szörnyű csontváznak nevezte magát az orosz ellenzéki politikus, akinek büntetését helybenhagyták egy rágalmazási ügyben. Az is kiderült, hogy új büntetőeljárás indult ellene.
Bűnösnek találta a fekete George Floyd meggyilkolásában a fehér Derek Chauvint exrendőrt az esküdtszék. A rasszizmussal vádolt amerikai rendőrség reformja lendületet kaphat, de csak komoly kongresszusi csata után.
A koronavírus-járvány elleni sikerekről, a gazdaság helyrehozását célzó foglalkoztatási tervről, a gazdagok adóemeléséről, a bevándorlásról is beszélt Joe Biden amerikai elnök első országértékelő beszédében. A több mint egy órás beszédben szót ejtett George Floydról, üzent Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és az autokratáknak is.
New York volt polgármestere a vád szerint a törvényeket megszegve lobbizott ukrán tisztviselők nevében, hogy azok cserébe terhelő bizonyítékokat adjanak át a volt amerikai elnök politikai riválisairól.
A miniszter szerint már kifejeztük szolidaritásunkat Csehország felé, egyéb lépést nem tervez a cseh diplomaták kiutasítása miatt.
Peking bizonyítottan befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit az amerikai nagykövetség álláspontja szerint.
Az amerikai haditengerészet áprilisban már másodszor vádolta meg az alakulatot, hogy veszélyes akciót hajtott végre a Perzsa-öbölben.
A klipet még hét éve osztotta meg Andrej Borovikov, most ítélték el.
A Kreml szóvivője egyelőre nem konkretizálta, hogy pontosan mivel készülnének a két országgal szemben.
A Magyar Nemzetnek adott baráti hangulatú interjút Csi Ta-jü, aki szerint a magyarok és Kína barátsága tovább erősödik.
Lehet, hogy Orbán Viktor elveszti jövőre a választásokat, ezért most bebiztosítja hatalmát: független alapítványok veszik át jóformán az összes állami feladatot – hatalmas vagyonnal kistafírozva. Így értékeli az Országgyűlés idevágó döntését a Deutsche Welle.
Tanju Bilgic, a külügyi tárca szóvivője azt közölte, hogy az eset az európai uniós diplomáciai protokoll összehangolatlanságának és hanyagságának következménye.
Kedden Arlene Foster pártja, a Demokratikus Unionista Párt frakciójának 80 százaléka bizalmatlansági eljárást kezdeményezett a politikus ellen.