Már teljesen víz alá került a parajdi sóbánya, a helyiek a felelősöket keresik
A védekezés kudarcot vallott, a bánya szerkezete instabillá vált, megsüllyedhet a felszín is.
A védekezés kudarcot vallott, a bánya szerkezete instabillá vált, megsüllyedhet a felszín is.
Az ellenzék nemzetbiztonsági kockázat – ezt hivatott jelezni a kormány kémvádja a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz ellen. Magyar Péter egy elővágással próbált pajzsot tartani pártjának szakpolitikusa elé, amikor közölte, hogy közeleg a tábornok letartóztatása.
A Népszava arról írt, hogy a cégnek elfogyhattak a tartalékai, az NNGYK szerint azonban maga is értetlenül áll a sajtóban megjelent információ előtt.
Borzasztó részletek derültek ki a letartóztatott javítóintézeti igazgató és bűntárs párja ügyében.
Előtte senki sem játszott meleg tinédzsert a napközben futó amerikai sorozatokban.
Hibás lett a Windows 11 májusi frissítése, sokaknál nem tölthet be a rendszer a telepítést követően.
A legdurvább az energiaipar exportárainak növekedése volt, több mint 25 százalék.
Végül egy buszmegállóba csapódott.
A felvonulást a tervek szerint június 28-án tartják, a tiltás ellenére.
A ferencvárosi polgármester arra biztatja Karácsony Gergelyt, hogy ne feljelentéssel ijesztgesse a kormányt, hanem Budapest közszolgáltatásainak erejével bírja jobb belátásra, amíg vissza nem adják az inkasszózott 10 milliárdot.
Az egy évvel korábbihoz képest visszaesett a szolgáltatásaink külkereskedelme az első negyedévben, de a mérleg így is pozitív lett. A csökkenés 2024 végéhez képest viszont jóval nagyobb.
Egy jobb helyen lévő garázs kincset ér.
Michelin-csillagos magyar séf irányítja a hamarosan hazánkban koncertező sztár étkeztetését.
Átalakítja szabályzatát a Samsung. A változás Magyarországon leginkább azokat érinti, akik a gyártó okostelefonjait használják.
Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi: ez ma a törvény a Duna folyása mentén. Vagy felhúzzuk egymást a lék fölé, vagy lerántjuk egymást a mélybe. Vélemény.
Az Opel Mokka GSE Rally közel kétszer akkora teljesítményű, mint az alapmodell.
A drogellenes hadjáratukra is milliárdokat csoportosítottak át.
A június 1-jére tervezett demonstráció célja az lett volna, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára és kiálljon az LMBTQI-emberek jogegyenlősége mellett.
Ha péntek, akkor miniszterelnöki rádiónyilatkozat.
Nekik kell gondoskodniuk a megfelelő helyszínről.