Sorra hátrálnak ki az amerikai cégek a Pride mögül
Több százezer dolláros hiány lett több amerikai Pride-rendezőcsoport költségvetésében, miután gazdag támogatók távoztak.
Több százezer dolláros hiány lett több amerikai Pride-rendezőcsoport költségvetésében, miután gazdag támogatók távoztak.
Miközben a hivatalos vámadatok szerint 95 százalékkal visszaesett Oroszországban az Intel chipjeinek importja (működnek a szankciók), a processzorszállítások állítólag nemhogy visszaestek, hanem még növekedtek is (mégsem működnek a szankciók). A magyarázat a kerülőutakban keresendő.
Tény, hogy szép profit jött össze tavaly Ferihegyen.
Az amerikai és európai szankciók részbeni feloldása esélyt adhat Szíriának az újjáépítésre, de kérdés, meddig jutnak az enyhítések, és tud-e élni velük a szír kormány.
Június 1-től a 20 percnél nagyobb késések után visszafizeti a MÁV a jegyár felét, de a legtöbb utasnak lesz tennivalója ilyenkor, hogy megkapja a pénzét. Összegyűjtöttük, kinek mi a feladata.
A rendőrség a Kúria szombati döntése után gondolta meg magát.
Hamarosan pofonegyszerű zenék importálása, ha Apple Musicra váltana valamelyik másik zenei streamingszolgáltatóról.
Eddig 826 esetben lett vádemelés a nyomozás vége a DELTA Program kezdete óta.
2015-ben még kislányával, Xanával ünnepelhette első Bajnokok Ligája győzelmét Luis Enrique. A lány 2019-ben elhunyt, így nem lehetett ott szombaton a müncheni döntőben, de lélekben mindig apjával marad. A spanyol edző története, aki soha nincs egyedül.
Jó taktikai és tárgyalóképességéről ismert Nicusor Dan az új román elnök, aki EU-párti, oroszellenes jelöltként győzte le szélsőjobboldali ellenfelét.
Belgium kapzsisága, az USA hidegháborús félelme és az ENSZ hanyagsága is kellett Patrice Lumumba meggyilkolásához. A kongói függetlenség hősének egy új dokumentumfilm által bemutatott felkavaró sorsa előrevetítette az ország baljós jövőjét.
Párizsban vízágyút is be kellett vetni a tömeg oszlatásához.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
Július 10-12. között lesz Szlovákia legnagyobb fesztiválja, reméljük most a természet is kegyes lesz a bulizókhoz.
Az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere 2024 júliusában élesedett Magyarországon, és elképesztő gyorsasággal futott fel. Rengeteg helyen találkozhatunk a REpont automatákkal. A 400 négyzetméternél kisebb boltokban önkéntes ezeknek a visszaváltó automatáknak az üzemeltetése. A legkisebbek pedig – szintén önkéntesen – kézi visszaváltóhelyekké válhatnak: a boltosok egy okostelefonos alkalmazás segítségével manuálisan vehetik vissza az italcsomagolásokat. Vecsésen egy ilyen kisboltban néztük meg, hogyan működik a kézi visszaváltós REpont. Bíró Márióval, a bolt tulajdonosával és a szállításért is felelős Returmatic Zrt. munkatársával, Szunyog Józseffel beszélgettünk a tapasztalatokról.
Több incidens is történt, van, amelyikről az orosz hatóságok nem számoltak be.
A Lounge Design Kft. 2024-ben is szépen fialt Balásy Gyulának, megint összejött pár floridai luxuslakás ára.
Évtizedes rekordra ugrott a magyar állampolgárságot megkapó oroszok száma, eközben az ukrán útlevelük mellé egyre kevesebben szerettek volna magyart is. A magyar kivándorlók közül eközben a legtöbben Németországban találtak új otthont.
Az ellehetetlenítési törvényről, vagyonának gyarapodásáról és a luxizásról is kérdezte az ország leggazdagabb emberét a portál.
Nem a sznobok vesznek részt egy ilyen együttműködésben, mert elég nagy elkötelezettség és rugalmasság kell hozzá – mondja Dezsény Zoltán mezőgazdász, aki kaliforniai mesterdiplomával Nógrád megyében, a 400 lakosú Terényben visz egy Magyarországon nemigen ismert különleges gazdaságot. HVG-portré.
Jól ment a Dolomit Kft.-nek. A Gánt Kő is növelte a nyereségét, de ott milliárdok helyett százmilliós nagyságrendről van szó. Picit jobban ment tavaly Orbán Győző ingatlanos cégének is.
Az európai szélsőjobb lehetőségei és korlátai, egy európai háború esélyei, Trump harca a bíróságok ellen – válogatásunk a világlapok írásaiból.
A hagyományos módszereknél sokkal gyorsabban képes katonai kérdéseket átgondolni és döntést hozni az a kínai rendszer, amelynek alapját a DeepSeek mesterséges intelligenciája adja.
Igen, ez a pártház most el fog esni, és akik lövetnek bentről, azoknak cudar sorsuk lesz. Ők pár száz milliárdért emelnek kezet a népükre. De te miért tennéd? Csak a szégyenért?
Több mint százra teszik a sebesültek számát.
Több mint 1300 ember dobta össze az ötmillió forintot. Magyar Péter is felajánlotta, hogy a Tisza Párt fedezi a költségeket, de az elegendő adományok miatt Törley Katalin arra kéri, hogy a pénzzel a Tanítanék Mozgalmat támogassa.
Bármennyire is magabiztosnak mutatkozik a MAGA európai változata, azért kapott egy pár pofont – írja a tudósító.
A Kisföldalatti kivételével.
A kocsi egy család négy tagját ütötte el Grenoble-ban. Az autós feladta magát.
Azt egyelőre nem tudni, a két eset között van-e összefüggés.