Továbbra is vágtáznak az ingatlanárak a fővárosban, Budán már egymilliónál is többe kerül egy négyzetméter
Van olyan kerület, ahol 36 százalékkal nőtt meg a lakások négyzetméterára.
Van olyan kerület, ahol 36 százalékkal nőtt meg a lakások négyzetméterára.
hvg.hu
Csigalassúsággal halad, de legalább már 497 napelemes pályázat esetében szerződést kötött az állam. Igaz, ebből még egyet sem fizetett ki, ráadásul több tízezer igénylő áll sorban.
hvg.hu
A korábbihoz képest több konkrét indokkal lehet kilövési engedély kérni a védett hódokra egy friss rendeletmódosítás nyomán, ami kijelölte az ellenük fellépés időkorlátait is. Kérdés azonban, hogy mi történik a hódokkal, ha a most szabályozott helyzeteken és időszakon kívül okoznak gyors beavatkozást igénylő konfliktust.
hvg.hu
A fenyegető földgázhiányra utalva javasolja ezt Christian Lindner. A szabaddemokraták vezetőjének elképzelését ellenzi a kormánykoalíció másik tagja: a Zöldek követésére született meg annak idején a döntés az atomerőművek bezárásáról. A végső szót Olaf Scholz kancellárnak kell kimondania.
Lengyel Miklós
Tűz pusztított Bejrút kikötőjében, ahol két éve egy hatalmas robbanás 6500 embert megsebesített és kétszázat megölt. Két gabonatároló összeomlott, és továbbiak is veszélyben vannak. Libanon súlyos gabonahiányát azonban nem ez okozza.
Lengyel Miklós
A megkérdezettek csupán 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a pénzt szórakozásra, például utazásra fordítja.
hvg.hu
Az országos akcióra az emelkedő energiaárak idején kerül sor, miután az EU a héten megállapodott a közösségen belüli orosz gázfelhasználás csökkentéséről.
hvg.hu
Egy hete van dönteni, mi pedig jövünk a válaszokkal, amelyekre ön kíváncsi.
hvg.hu
Egy ukrán gabonát szállító hajó hagyta el hétfőn reggel az odesszai kikötőt, az első az orosz invázió kezdete óta – közölte az ukrán infrastrukturális minisztérium. A hajó célállomása Libanon.
hvg.hu
Mindenkinek érdemes megvizsgálnia, hogy kiszervezze-e a bérszámfejtését, de különösen azoknak a cégeknek, ahol egy fő végzi ezt a munkát – véli Maár Éva, a naponta 15 ezer embert foglalkoztató Prohuman HR-szolgáltató vállalat Outsource&Consulting üzletágának igazgatója.
BrandLab
„Ma nincs olyan intézmény az országban, amelynek fenntartója nyugodtan tudna készülni a télre” – fogalmazott két szervezet.
hvg.hu
Ha nem szeretnénk az emelkedő árak mellett visszafogni a szabadidős költségeinket, felfedezhetjük a hazánkban található több száz tanösvényt, melyek mára egyre interaktívabbak: QR-kódok, mesék és feladatok hozzák közelebb a környezetet a gyerekekhez.
Gonda Gréta
Debrecen városképét máig erőteljesen befolyásolják a város paneltelepei. A panellakásokkal eredetileg a 2. világháború utáni lakáshiányra kerestek megoldást, azonban később sem álltak le az építésükkel, mára Debrecen lakosságának közel fele lakik panellakásban. Kovács Péter, Ybl-díjas építészmérnökkel, a Debreceni Egyetem docensével beszélgettünk.
Gonda Gréta
A támogatók a terrorista féltestvérei, akik a szaúdi államot is nagy összegekkel segítik.
hvg.hu
Értelmetlennek és hatástalannak tartja a szombaton bejelentett benzinárszabályozást Zsiday Viktor közgazdász. Szerinte egyedül a kormány jár jól a burkolt adóemeléssel.
hvg.hu
Az oroszok miatt annyira reménytelennek tűnik már Európa gázellátása, hogy az EU megszavazta a közös spórolási tervet - ezt egyedül Magyarország ellenezte. Oroszország viszont bebizonyította, hogy mégiscsak jó döntés lehet a takarékoskodás, amikor még lejjebb tekerte a gázcsapot. Közben ezerrel dühöng itthon az aszály, zuhannak a termésátlagok, tavak, folyók, mocsarak száradnak ki. Jövő hétfőn kiesnek a rezsicsökkentésből az önkormányzatok és sok kisvállalkozás is, a lakosságnak pedig attól fogva már csak a csökkentett rezsicsökkentés jut - alakul is a csekkpánik-hangulat az országban. Újra két számjegyű lett az alapkamat, és felzárkózott mellé az egyhetes betéti kamat is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A kormány azt ígéri, hogy jövőre is meghosszabbít több családi és lakástámogatást. A falusi csok sorsa azonban még kérdéses.
Bank360
A kormány a Mol százhalombattai finomítójának karbantartása miatt felszabadítja és értékesítteti az országos üzemanyagtartalék egy részét. Ezen a Mol nagyot nyer, úgyhogy a plusz profitját magasabb különadóval veszi el a kormány.
hvg.hu
A lett földgázszállító pénteken közölte, hogy már csak euróban hajlandó fizetni, az oroszok viszont rubelben szeretnék megkapni az ellenértéket.
MTI
A szakértők szerint évek kellenének ahhoz, hogy új bányákat nyissanak Magyarországon.
hvg.hu