szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kiugró mértékben, 2,2 százalékponttal - a 2005 eleji 15,6 százalékról 2006 elejére 17,8 százalékra - emelkedett a nem védett betétállomány aránya a hitelintézeti megtakarításokon belül - derül ki az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 2006. évi éves jelentéséből. Ennek oka a jelentés szerint egyelőre nem ismert, de további vizsgálódást kíván.

Az Országos Betétbiztosítási Alap fő feladata, hogy a tagintézeteknél elhelyezett betétek befagyása esetén 15 napon belül megkezdje a betétesek részére az alap által biztosított betétek utáni kártalanítás kifizetését. Magyarországon jelenleg 6 millió forintig védettek a betétek: 1 millió forintig a teljes összeget, az 1 millió forint feletti betétrésznek pedig 90 százalékát fizeti ki az OBA, de személyenként és hitelintézetenként legfeljebb 6 millió forintot.

A hitelintézeteknél elhelyezett megtakarítások állománya 2006 elején 11.473 milliárd forintot tett ki, 18 százalékkal (több mint 1.700 milliárd forinttal) haladta meg az egy évvel korábbit, s 90 százalékát továbbra is a bank- és lakástakarékpénztári szektorban, 10 százalékát pedig a szövetkezeti szektorban kamatoztatták.

Az OBA által biztosított megtakarítások átlagos betétnagysága 2005 elejéhez képest 15 százalékkal - 617 ezerről 708 ezer forintra emelkedett. Ez a 6 millió forintnál nagyobb betétek 20 százalékos - a biztosított betétállomány növekedését meghaladó - gyarapodásának köszönhető, aminek következtében e betétosztály részesedése elérte az 57 százalékot. Az 1 millió forint alatti betétek alig nőttek, az 1 és 6 millió forint közötti betétek pedig átlag alatti növekedést produkáltak.

A megtakarításokon belül az OBA-biztosítottság részaránya 1,6 százalékponttal, 80,7 százalékra csökkent, az állam által garantált betétállományé 0,6 százalékponttal, 1,5 százalékra mérséklődött, míg a nem biztosított állomány 2,2 százalékponttal, 17,8 százalékra emelkedett.

A jelentés szerint figyelemre méltó, hogy miközben az OBA által védett értékpapír állomány részaránya számottevően, 22,3 százalékponttal, 42,6 százalékra emelkedett, addig a betéteké 2,9 százalékponttal, 85,1 százalékra mérséklődött. Az átrendeződésre az OBA szerint magyarázat lehet az értékpapír, azon belül a piacon újonnan megjelent vegyes - tőkepiaci instrumentumokkal kombinált - megtakarítási formák elterjedése.

A takarékszövetkezeteknél az OBA biztosítottság aránya 1,1 százalékponttal nőtt, míg a bankoknál 1,9 százalékponttal csökkent, ami azt jelezheti, hogy a hagyományos megtakarítási formák népszerűsége inkább az előbbieknél jellemző.

A szövetkezeti hitelintézetekben elhelyezett megtakarítások OBA biztosítottsága 95 százalék, a bankszektoré (a lakás-takarékpénztárakkal együtt) 79,1 százalék volt 2006 elején. A nem biztosított megtakarítások részaránya a bankszektorban 19,5 százalék, miközben ez az arány a szövetkezeti szektorban csupán 2,9 százalék. Ez a jelentés szerint arra vezethető vissza, hogy a bankszektorban a jogszabály által nem biztosított termékeknek jóval nagyobb a súlya.

Az OBA tényleges kártalanítási kötelezettsége 2006-ra 550 milliárd forinttal, 5.104 milliárd forintra növekedett. A hitelintézeti megtakarítások 46 százalékára terjedt ki az OBA és az állam együttes kártalanítási, illetve garanciális kötelezettsége (OBA 44,5, állam 1,5 százalék), míg egy évvel korábban még 48,7 százalékára.

Az OBA fedezettségi mutatója, amely az alap likvid eszközeinek állományát veti össze az elméleti kártalanítási kötelezettséggel, tavaly az egy évvel korábbihoz hasonlóan 1,13 százalék volt, kismértékben meghaladta az 1 százalékos küszöbértéket.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Gazdaság

MNB-kötvények lépnek a kéthetes jegybanki betét helyébe

A Magyar Nemzeti Bank irányadó eszközként az eddig használt kéthetes lejáratú jegybanki betét helyett 2007. január 5. után kéthetes futamidejű, dematerializált, zéró-kupon MNB-kötvényeket bocsát ki - közölte a jegybank a honlapján pénteken.