Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének szervezésében kezdték el bontani csütörtökön az egyik a XIII. kerületi Béke utcai ingatlant, tiltakozva az ellen, hogy az épület beruházója és fővállalkozója hónapok óta nem fizeti ki az alvállalkozókat.
A tíz alvállalkozó és 70-80 munkása reggel nyolc órakor jelent meg a Béke utcai épület előtt, és kiszerelte a nyílászárók egy részét.
Éliás Ádám, a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a demonstráción elmondta, hogy az akcióra azért került sor, mert sem a beruházó, sem a fővállalkozó több hónapja nem fizeti ki az egyik alvállalkozót, amelyik összesen 181 ajtót vásárolt saját pénzen, majd ezeket beépíttette, de a mai napig nem egyenlítették ki neki a számlát. Amíg nem fizetik ki az ajtókat és a munkát, addig az alvállalkozó tulajdona, ezért elviheti - hangsúlyozta.
Miután jelképesen kiszereltek 8-10 ajtót, a demonstráció résztvevői a fővállalkozóhoz mentek, ahol átadták azt a dokumentumot, amelyben közlik a céggel: a ki nem fizetett nyílászárók egy részét figyelemfelhívás végett kiszerelték, és követelik a cégtől: azonnal találjon megoldást a kialakult helyzetre.
Fürst Sándor, a fővállalkozó Archivent Kft. ügyvezetője az irat átvétele után elmondta: azért nem fizetik ki az alvállalkozót, mert hibás munkát végzett, követeléseit vitatják. Az érdekvédelmi szövetség elnöke "épületes" hazugságnak nevezte ezt, mondván: az alvállalkozótól ugyan rosszabb minőségű munkaként vette át, de első osztályúként értékesítette tovább a beruházónak, a beruházó pedig a lakóknak.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Zebra és bölény után újabb egzotikus állatok tűntek fel a birtokon, amit egy szakaszon már földsánccal is kerítenek a kíváncsiskodók elől.