Régóta van magyar pénz, de kik nyomták valójában?

A modern bankvilág és pénzforgalom a XVIII. század terméke. Ekkorra ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a hagyományosan fizetésre használt érmék képtelenek a megnövekedett forgalmi igényeknek megfelelni. Nehéz volt őket tárolni, elosztani és szállítani, sokba került az előállításuk, ráadásul az egyre kiterjedtebb váltóforgalom is indokolttá tette, hogy megszülessen egy új praktikusabb, és az állam által garantált értékű fizetőeszköz. A bankók megszületését persze sok vihar kísérte – a hvg.hu is foglalkozott az európai pénzügyi rendszert megrázó, de fejlődését mégis jelentős tapasztalatokkal gazdagító, 1720-ban tetőző Law-féle szédelgéssel –, de a papírpénzek elterjedését a szükségszerűség hajtotta, így semmi sem gátolhatta meg.

Az első magokat a magyar korona alatt I. József ültette el, amikor 1705. december 24-én létrehozta a Wiener Stadt Banco-t, ami neve ellenére nem elsősorban Bécs, hanem a Habsburg birodalom állami bankja lett. Az első papírpénzeket azonban csak jóval később, Mária Terézia (1740-1780) uralkodása idején, 1762. július 1-jén bocsátották ki a bank közreműködésével 5, 10, 25, 50 és 100 forintos (guldenes) címletekben, összesen 12 millió forint értékben. Ezek a bankók azonban nem voltak hosszú életűek. A hétéves háború (1756-1763) végével egy részüket beváltották fémpénzekre, a többit pedig egyszerűen megsemmisítették.

Száz gulden, azaz forint 1771-ből a Wiener Stadt Banco kibocsátásában. Már formálódott a modern papírpénz © papirpenz.hu

Nem sokkal később azonban a kereskedelmi igények lefedésére újabb bankjegyeket bocsátottak ki, megint csak 12 millió forint értékben. Az 1771. július 1-jei kibocsátáskor jelentek meg a korábbi címletek mellett az első 500 és 1000 forintos bankók. Ezeket– ellentétben az előző kísérlettel – már nem lehetett átváltani bankkötvényekre, de az elfogadásuk még nem volt kötelező. Az első igazi, azaz kötelezően elfogadandó bankjegyek 1784. november 1-jén jelentek meg a kalapos király, II. József (1780-1790) rendelkezésére.

Ezeket a bankókat már be lehetett váltani ezüstpénzre, a Wiener Stadt Banco fiókjaiban, illetve a kijelölt közpénztárakban. Ettől fogva volt Magyarországon is kötelező e bankjegyek elfogadása. Ezért, ha úgy tetszik, ezek voltak ez első hivatalos magyar bankjegyek. A király 1784. november 1-jével újabb bankjegyeket hozatott forgalomba 11 millió forint értékben.

Többek között a franciákkal vívott háborúk (1792-1815) hatására, a felmerülő hadikiadások könnyebb finanszírozása érdekében II. Ferenc (1792-1835) 1796. augusztus 1-ével 44 millió forint névértékű kibocsátást hagyott jóvá. A forgalomban lévő papírpénz mennyisége ekkorra elérte a 92 millió forintot. Mivel a háború kétségeket ébresztett a bankók ezüstre való beváltását illetően, a kincstár a legegyszerűbb eszközhöz folyamodott: egyetemlegesen megtagadta a beváltást, s 1797-től kötelezővé vált a papírpénzek teljes körben való elfogadása. A forgalomból eltűnt ezüstpénzek pótlására 1800. január elsejével 1 és 2 forintos címletű bankócédulákat is kibocsátottak. A beváltás elmaradása miatti korábbi aggodalom ekkorra öltött testet, hiszen a papírpénzt leértékelték, s 1 ezüst forint 2 papírforintot ért.

Napoleon közben elfoglalta Bécset, s a franciák elől a pénzjegynyomda Pestre menekült, ahol 1806. június 1-jei keltezéssel újabb bankjegyeket hoztak forgalomba. A franciák azonban ahelyett, hogy a megszállt Ausztriában a saját fizetőeszközüket vezették volna be, inkább tovább nyomtatták 1809-ben az eredetinek megfelelő formátumú bankókat. A „bécsi nyomda” pedig eközben már Nagyváradon működött.

A bankóprések jól termeltek, mert már több mint egymilliárd forint értékű papírpénz volt forgalomban, s egyre nagyobb mértékben vált szükségessé a devalváció. Olyannyira, hogy 1811 tavaszára egy ezüst már 120 papírforintot ért. Ezt követően 1847-ig különféle neveken és címleteken újabb és újabb kibocsátások és átváltások következtek, amelyeknek javarészét az 1816-ban megalakult Österreichische National Zettelbank vezényelte le.

  

A leghíresebb magyar bankókat 1848-ban Kossuth Lajos pézügyminsiztersége és kormányzósága alatt adták ki. Az első „Kossuth-bankók” (ha úgy tetszik, ezek az első magyar bankjegyek) 1848. augusztus 6-án mutatkoztak be 2 forintos címletben. Az 5 forintosok szeptember 6-án léptek piacra, majd október 8-ától az 1 forintos bankjegyek is gazdagították a pénzforgalmat. Október 22-én a 100 forintos, majd 1849. március 24-én a 10 forintos bankó is kijött Kossuth aláírásával.

Ehhez az időszakhoz kapcsolódik egy furcsa, kreatív és igen papírtakarékos pénzszaporítási megoldás. A váltópénzhiány mérséklésére 1848. január 1-jén kibocsátották a 15 és 30 pengő-krajcáros bankjegyeket. De elméretezték a mennyiséget, s a hiány megmaradt. Ahelyett azonban, hogy újabb sorozatokat nyomtattak volna, egyszerűen darabokra szelték a bankókat, s ezzel pótolták a hiányzó aprót.

Két forintos Kossuth-bankó. Több kísérletet megért © bankjegy.szabadsagharcos.org

A furcsaságoknak ezzel nincsen vége. Ugyanis Kossuth a szabadságharc leverése után is kitartott a pénzkiadás mellett, arra számítva, hogy a haza ügyét az így szerzett forrásokkal lehet majd megtámogatni, ha ismét lángra kap a függetlenségi mozgalom parazsa. A török száműzetésből 1851-ben Amerikába utazott, s még abban az évben, New Yorkban kidolgozta a dollár-kölcsönjegy kibocsátásának tervét. A „bankók” nyomtatására december közepén a Dafort, Bald and Co. New York and Phildalephia cégnek megrendelést is adott. A kölcsönjegyek elkészültek 1852. január 1. dátummal, de sohasem használták őket semmire. Kossuth kísérletező kedve nem lankadt, s Philadelphiában 1, 2 és 5 forintos pénzjegyeket is megjelentetett, de minden haszon nélkül. Végül a tengeren túli pénzgyűjtés nem volt teljesen sikertelen, így a begyűjtött összegből elsősorban fegyvereket vásárolt.

Ebben az évben Kossuth Londonba költözött, ahol a piemonti kormány támogatásával 22 millió darab összesen 35,5 millió forint értékű bankjegyet nyomtattatott ki nagy titokban. De az osztrák titkos szolgák kiszimatolták az akciót, bizonyítékul megszereztek 2 és 5 forintos bankókat, s a corpus delicti alapján Ferenc József beperelte Kossuthot. Ezt a száműzött kormányzó el is vesztette, s az íteélet szerint a pénzt elégették. Ennek ellenére néhány példány fennmaradt e bankók közül is, amelyek természetesen a gyűjtők legbecsesebb kincsei, s ritkaságként sokkal többet érnek, mint kibocsátójuk valaha gondolta volna.

A szabadságharc leverésétől a kiegyezésig, sőt 1892-ig különféle osztrák papírpénzek voltak forgalomban. Az 1867-es kiegyezés után elkezdődött a korszerű arany alapú valuta kibocsátásának előkészülete. Ehhez először is szükség volt a modern nemzeti bank megalakítására.

Az Oszták-Magyar Bank (Österreichisch-Ungarische Bank) 1878-ban kezdte meg működését, s 1880-ban megjelentette az első kétnyelvű bankjegyet, amelynek az egyik oldalán német, a másik oldalán magyar szöveg volt olvasható. Ezzel párhuzamosan is különféle 1, 5 és 50 forintos címletű bankók jelentek meg, s az egységesítés csak a korona bevezetésével valósult meg.

Kétnyelvű korona bankjegy. A kék jobb volt, miint a fehér © bankjegy.szabadsagharcos.org

Az ok, hogy az 1857-es bécsi szerződés alapján 35 éven keresztül a törvényes fizetőeszköz a forint volt. Így csak 1892-ben volt bevezethető az aranyalapú korona, de a kötelező koronában való elszámolás csak 1900. január 1-jével vette kezdetét.

Az első korona bankjegy is csak1900-ban jelent meg Magyarországon. Az első világháború után a monarchia önállósodó országai egy darabig a békeszerződés rendelkezései szerint saját nevükkel felülbélyegzett régi bankjegyeket használtak. Ebben az elég zűrzavaros időszakban például a Tanácsköztársaság idején nyomott úgynevezett „fehér pénzt”, amely szintén korona címleteket jelentett később hamisnak minősítették, s így érthetően mindenki a korábbi „kék pénzt” kereste. A háború hatásai miatt megjelenő gazdasági nehézségek, s a pénzügyi rendszer jövőjének bizonytalansága miatt a korona gyors inflálódásnak indult, s a pengő kibocsátásáig nem is sikerült nyugalmat elérni a pénzforgalomban.

A pengőrendszer felé az első lépés a Magyar Nemzeti Bank 1924-es megalakítása volt. A bank saját pénzjegynyomdát vásárolt, ahol elkezdték az új magyar pénz nyomtatását. A pénzreformról és az infláció megfékezéséről (amely a pénz történelmének egyik legjelentősebb hiperinflációjává duzzadt) a képviselőház 1924. április 18-án döntött.

Az új pénznem a pengő 100 fillért ért, illetve 1 pengőt 12 500 koronáért váltottak át, azaz a 1 millió koronás címletért 80 pengőt adtak, s 1000 korona 8 fillért ért. Az első pengő bankók még nem saját formájukban, hanem felülbélyegzett koronaként jelentek meg. Az első pengő értékjelzésű bankjegyek csak 1926. december 27-én jelentek meg a forgalomban, az. 5, 10, 50, illetve 100 pengősök keltezése azonban 1926. március 1.

Pengő Petőfi képmásával. Kezdetben jól nézett ki © bankjegy.szabadsagharcos.org

A pengő-rendszert aztán a II. Világháborút követő világrekord méretű hiperinfláció zúzta szét. A pengő inflálódásának 1938-ban kezdődött, amikor a kormány 1 milliárd pengős fegyverkezési programot hirdetett meg, de csak 600 millió pengőnyi fedezet állt a rendelkezésére. A Trianon után elcsatolt területek visszatérése miatt 1938 és 1941 között igen erőteljesen megnőtt a pénzforgalom, ami igen erős inflációs nyomással járt együtt. A háborús kiadások is igen erősen hozzájárultak a pénzromláshoz, hiszen az állam 1938 és 1944 között összesen 21,5 milliárd pengőt költött hadicélokra, ami az utolsó békeév, 1938 bruttó hazai termékének duplája volt.

Bár a nyilas kormány is bocsátott ki pénzt 1945 folyamán, de az inflációhoz inkább az járult hozzá, hogy a Vörös Hadsereg (ami lássuk be meglehetősen furcsa) 1944-ben 1, 2, 5, 10, 20, 50, 100 és 1000 pengősöket hozott forgalomba. A pengővel további furcsaságok történtek. A háború után az ideiglenes kormány úgy próbálta elejét venni az inflációnak, hogy az 1000 és 10000 pengős bankjegyeket felbélyegezte. A névértéket ugyan nem változtatták meg, de a bélyegekért a névérték háromszorosát kellett fizetni. Ez a trükk azonban kevés volt az pénzromlás megakasztásához, ami hamarosan a gazdaságtörténetben mindmáig világrekordnak számító hiperinflációjává fúvódott fel. A legnagyobb címlet az 1 milliárd B.-pengő volt, ami azonban már nem került forgalomba. Nem maradt más, mint egy új valuta bevezetése.

A mai napig tartő forint-rendszer 1946. augusztus 1-jével kelt életre. A forint átszámítási arányát az 1946. július 30-án kiadott kormányrendelet a következőképpen írta elő: 1 forint = 400*1027 pengő, vagy = 400*1021 Milpengő, vagy = 400*1015 B.-Pengő, vagy = 200*106 Adópengő.

Megállapították a forint aranyértékét is: 1 forint érétke egyenlő volt 0,07575 gramm aranyéval. Ha csak a mai aranyárakat vesszük alapul, akkor az infláció azóta több mint 450 százalékos volt. Ha azonban az amerikai dollárhoz mérjük a változást (amely akkor 11,74-es árfolyamon állt), úgy a pénzromlás több mint 1500 százalékos, angol fontban viszontccsak 1000 százalék körüli.

Petőfi a 10-es forint címleten Kádár-címerrel. A kicsik mentek és nagyobbak jöttek © bankjegy.szabadsagharcos.org

Az első forint bankjegy a 10 forintos volt, amit 1946 augusztus 1-jén forgalomba is bocsátottak. A 100 forintos augusztus 7-én állt szolgálatba. A forintrendszerben a bankjegysorozat a pénzforgalom igényeinek és az inflálódásnak megfelelően egyre nagyobb címletekkel egészült ki. Az eredeti 10. 20, 50 és 100 forintost az 500, 1000, 2000, 5000, 10000 és 20000 forintos címletek követték. (A rendszerváltásig a legnagyobb címlet az 1000-es volt.) A kisebb címleteket pedig lassan kivonták a forgalomból.

A forintos bankókon 1949-ig a Kossuth-címer, 1957-ig a szovjet mintájú „Rákosi-címer", majd 1990-ig a „Kádár-címer” jelent meg. A rendszerváltás után 1990-től pedig megjelentek az új köztársasági címerrel díszített bankjegyek. Ezek a jelenlegi kilátások szerint már csak pár évig szolgálnak, és Magyarországon beköszönthet az euró-korszak, amivel búcsút intünk az önálló magyar bankjegyek világának.