A dollár árfolyama február 22-én délelőtt egyhetes csúcson, 202 forint közelében is megfordult, innen azonban a nap hátralévő részében főként lefelé tartott. Délután fél 6-kor a zöldhasú egysége 199,4 forintot ért a bankközi devizapiacon.
A hazai devizának az euróval szemben nem sikerült ez a bravúr: a közös európai pénz kurzusa a reggeli, 272 forint alatti szintekről délutánra 273 forint fölé emelkedett (ebben a magasságban utoljára február 11-én láttuk a kurzust). Fél 6 után néhány perccel az eurót 272,4 forinton jegyezték.
A svájci frank árfolyama a hétfői, 209,4 forint környéki zárószint után kedden fölfelé indult és majdnem 213,5-ig, februárban még nem látott szintig emelkedett. Fél 6 után pár perccel 212,5 forinton születtek kötések.