Kimutatásaik szerint a 6300 dohányboltból, a hipermarketekben, plázákban, benzinkutakon működő 200 dohánybolt a piaci forgalom 17 százalékát lefölözte. Ezzel szemben 2500 trafik a megélhetés határán van - közölte Gyulay Zsolt.Ismertetése szerint ezért változott a dohányboltok elhelyezkedésére vonatkozó előírás: a jövőben egy üzlet sem nyitható egy másik trafik bejáratától 200 méteres távolságon belül, a változtatás ugyanakkor csak a november 30-a után benyújtott új engedélyekre vagy a meglévők módosítására vonatkozik. Hozzátette: a jövő júniustól a plázákban vagy benzinkutakon sem működhet dohánybolt, a változások értelmében ugyanis a 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületű eladótérrel rendelkező üzletekben, valamint az üzemanyagtöltő állomásokon legfeljebb 2014. május 30-ig lehet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni.Gyulay Zsolt a csütörtökön megjelent kormányrendelet-módosítással kapcsolatban hangsúlyozta: a meglévő koncessziós joga mindenkinek megmarad, a zavartalan ellátás biztosított. Vagyis az államnak semmilyen kártérítési kötelezettsége nincsen - hangsúlyozták ki egy, már péntek este küldött közleményben, cáfolva az erről szóló téves sajtóhíreket.A változtatás a nemdohányzók érdekében tett folyamatos intézkedések újabb lépése – fűzte hozzá.
Túl sokat kaszáltak, ezért teszik ki a trafikokat
Az aránytalan forgalomkülönbségekkel indokolta a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységhez kapcsolódó engedélyezési eljárás szabályairól szóló kormányrendelet módosítását a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója pénteken, az MTI-nek nyilatkozva.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Mentelmi jogának hivatalos kiadása előtt vehette őrizetbe az NVVH Seszták Miklóst
7 év alatt közel 3,8 milliárdért szerzett be követ Mészáros V-Hídja az Orbán-bányákból
Washington azzal fenyegetőzik, hogy felfüggesztik a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
„A világ legjobb dinnyéjét önöknél ettem” - interjú az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal
Dömsödi Gábort választották meg polgármesternek Pásztón
„Abszurd és zaklató jellegű” - Újabb uniós panaszt nyújtott be a kiskereskedelmi különadó miatt Spar
Testi erővel is véget vethetnének a dán tanárok a konfliktusoknak egy új törvény szerint
Orbán Viktor is üzent a letartóztatott apjáért futó Hankó Leventének
Kinek éri meg az új kata?
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.