Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Míg Magyarország nemrég kétes atombizniszbe ugrott Iránnal, addig a francia Total vezette konzorcium ötmilliárd dollár értékű gázkitermelési megállapodást köt Teheránnal.
Az Irán elleni szankciók 2016-os feloldása óta legnagyobb külföldi beruházás keretében a Total francia olajmulti, a kínai CNPC és az iráni Petropars a világ legnagyobb gázlelőhelyén, a Perzsa-öbölben lévő South Pars mezőn kezd a kitermelésbe. A franciák 50,1, a kínaiak 30, az irániak 19.9 százalékkal vesznek részt a beruházásban.
A hétfőn aláírásra kerülő projektre a Total már hónapok óta készült, de kivárt, hogy vajon Donald Trump amerikai elnök milyen új egyoldalú szankciókat vezet be Irán ellen.
A South Pars mezőn Irán amúgy Katarral osztozik. Az emirátus az ott kitermelt, majd cseppfolyósított földgáz eladásából gazdagodott meg, és érte el a világ legnagyobb, 130 ezer dolláros egy főre eső GDP-jét.
A Total korábban Irán egyik legnagyobb külföldi befektetője volt, de 2006-ban Teherán titkos atomprogramja miatt egy sor nemzetközi korlátozást hoztak a perzsa állammal szemben.
Magyarország a földgáz helyett az atomenergiát választotta az Iránnal való együttműködés terepeként. A sok pontjában még mindig tisztázatlan megállapodást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes írta alá áprilisban Teheránban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A német autógyárak továbbra is invesztálnak az orbáni gazdaságba, aminek lehetnék még kedvezőtlen következményei.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.