szerző:
hvg.hu

A független polgármester szerint a vásárhelyi Fidesz-frakció szándékosan teremt olyan gazdasági helyzetet, amely a város működését akár el is lehetetlenítheti.

A csütörtöki bizottsági ülésen Kovács László (Fidesz-KDNP) pénzügy-gazdasági bizottsági elnök javaslatára a fideszes többségű bizottságok úgy döntöttek,

leveszik a vásárhelyi közgyűlés napirendjéről a költségvetési módosítási javaslatot, pedig a jelen lévő könyvvizsgáló nyomatékosan igyekezett lebeszélni őket erről.

Márki-Zay Péter azt írta, ha pénteken nem kerül terítékre a téma – ami egyébként törvényi kötelezettség lenne –, az komoly veszéllyel jár Hódmezővásárhelyre nézve. Ha ugyanis a pályázatokhoz nem rendel az önkormányzat előirányzatot, úgy nem tudják szabályosan felhasználni a korábban megnyert támogatásokat.

Márki-Zay néhány példát is említett:

  • A decemberben leszállítandó kukásautók 500 milliós számláját nem tudják befogadni.
  • A strandfürdő támogatása is veszélyben van, 170 millió forintot veszíthet el a város, ha ezt nem támogatja a Fidesz-frakció, mivel a Belügyminisztérium december 31-ig adott határidőt.
  • A vásárhelyi Kapcsolat Központ munkatársainak fizetendő szociális ágazati pótlék átvezetését is el kellene fogadni a törvény szerint, hasonlóan a kulturális illetménypótlékhoz és a minimálbér alatti besorolási bérű dolgozók bérkompenzációjához.
  • Emellett veszélybe kerül a stadionban az atlétikai dobópálya megvalósulása és kifizetése is.

Márki-Zay Péter polgármester azt kérte a fideszesektől, hogy legalább szándékosan ne akadályozzák "Hódmezővásárhely fejlődését, ne büntessék a vásárhelyi embereket, ezzel együtt még saját szavazóikat is a város anyagi ellehetetlenítésével".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ezer fülesbagoly szállta meg Túrkevét

Ezer fülesbagoly szállta meg Túrkevét

48 megapixeles kamerát kap a Xiaomi következő telefonja

48 megapixeles kamerát kap a Xiaomi következő telefonja

"Folyamatosan ott a rettegés: ki lesz a következő?" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Windisch Judit

"Folyamatosan ott a rettegés: ki lesz a következő?" - A HVG adventi kalendáriumában ma: Windisch Judit

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

Egyetlen női rab van Magyarországon, aki élete végéig börtönben marad: a gyerekgyilkos anya

A párizsi tüntetők tíz százalékát vették őrizetbe a rendőrök

A párizsi tüntetők tíz százalékát vették őrizetbe a rendőrök

"Túlórázzon az anyád" - Orbán Facebook-oldalára kommentelték a szombati tüntetés videóját

"Túlórázzon az anyád" - Orbán Facebook-oldalára kommentelték a szombati tüntetés videóját