Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Szolgálatba állnak azok a mentőhelikopterek, amiket a kormány 13 milliárd forintért a rendőrségen és a Belügyminisztériumon keresztül vásárolt.
A következő hetekben szolgálatba állnak az első gépek abból a mentőhelikopter flottából, amelyek beszerzéséről a kormány tavaly határozott - közölte a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) március 23-án, szombaton. A közlemény szerint kilenc EC135P2+ típusú gép váltja az eddig bérelt osztrák tulajdonú helikoptereket.
A tájékoztatás szerint az új helikopterek a legmodernebb mentéstechnikai eszközöket, lélegeztető- és újraélesztő berendezéseket, illetve ultrahangot tartalmaznak. A bérelt gépeknél fejlettebb radar- és navigációs berendezésekkel, robotpilótával, valamint éjjellátó képességgel is rendelkeznek, ezek által a közeljövőben az éjszakai légimentés is megvalósulhat. A gépek alkalmasak lesznek kötéltechnikai mentésre is, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést. Mint írták, Magyarország korábban nem rendelkezett tartalék helikopterrel, szükség esetén azt is az osztrák bérbeadónak kellett biztosítania, ezzel szemben a kilenc új gép révén, esetleges műszaki hiba sem okoz átmeneti leállást a mentésben, vagyis fejlődhet a légimentés rendelkezésre állása és területi lefedettsége is.
Ahogy a hvg.hu megírta, egy rendeletből derült ki, hogy a kormány bő 13 milliárd forintért mentőhelikoptereket vásárol. Ennek érdekessége az volt, hogy a légimentési képesség fejlesztését a rendőrség biztosítja, a beszerzésért felelős tárcavezető pedig a belügyminiszter. A pénzt is a költségvetés rendőrség számára elkülönített fejezetéből állja az állam. Emiatt a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pilótái attól tartanak, hogy a teljes légimentést bekebelezheti a tárca.
A hazai légmentés 2006 óta bérel egy osztrák cégtől hét darab EC135T2 helikoptert, az eredeti megállapodást tíz évre szólt. A kormány 2015-ben kiírt egy nyílt közbeszerzési pályázatot a hazai légimentés további működtetésére, de azt 2016 februárjában, váratlanul, a tender beadási határidejének napján visszavonták és határozatlan időre meghosszabbították az osztrák céggel a szerződést.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.