Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Még idén működni fog.
Lebegő, napelemes erőmű készül Albániában. Az Ocean Sun egy albániai víztározóra építheti meg a két megawattos (MW) napelemes erőművét. A leginkább vízi liliomra hasonlító formájú szolárpark négy, egyenként 500 kW-os úszóegységből áll majd, melyeket a Bajna víztározó víztükrére installálnak. A beruházás teljes költsége az előzetes számítások szerint 2,3 millió euró, azaz mintegy 720 millió forint lesz – írja a Napi.hu.
Az albániai projekt a norvég cég első jelentős piaci próbálkozása, a tavaly decemberben aláírt szerződés úgy szól, hogy az Ocean Sun napelemes erőműve 2019-2020 fordulójára működni fog.
A lebegő napelemes rendszer lényege, hogy a paneleket a vízfelszínen kifeszített, lebegő polimerből készült membránpaplanokra telepítik, így azok kis költséggel telepíthetők. A víz biztosította természetes hűtésnek köszönhetően a rendszer hatékonysága akár 15 százalékkal is meghaladhatja a hagyományos szárazföldre telepített rendszerekét.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.