Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Még az idén kiírják a tendert a Fehér ház felújítására, a költözések már elindultak.
Még idén kiírhatják a közbeszerzést a budapesti Jászai Mari téren található Képviselői Irodaház teljes körű belső felújítására – írja a Népszava.
A Fehér házként is ismert épülethez évtizedek óta nem nyúltak hozzá komolyabban. A cikk szerint az épületben számos helyen még mindig a Kádár-kor jellegzetes, fekete műbőr, párnázott ajtajai láthatók, és az irodabútorok nagy része is bőven a 1970-es, 1980-as éveket idézi.
Jelenleg az épületben dolgoznak az országgyűlési képviselők, a frakciók, a parlamenti bizottságok nagyjából fele, valamint az alkalmazottaik is. A mostani zsúfoltságot enyhíteni fogja, hogy az országgyűlési bizottságok apparátusa elköltözik a Parlament félemeletére, míg az addig ott székelő Országgyűlés Hivatalához tartozó dolgozók átkerülnek a múlt héten átadott Kossuth téri Szabad György irodaházba.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.