Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az emelés még több is, mint amire számítottak!
Elégedettek az oktatók, az igazgatók és még az érdekképviselet is a szakképzésben megajánlott új fizetésekkel. A Magyar Nemzet által megkérdezett érintettek szerint jelentős többletet könyvelhetnek el azok, akik sokat és jól dolgoznak – olvasható a kormányközeli napilap csütörtöki számában, amelyből az MTI is idézett.
A cikk szerint az oktatók 90-95 százaléka egyből elfogadta a júliustól életbe lépő, új feltételeket, és van, akinek csaknem megduplázódott a bére.
A lap érdeklődésére Koronkáné Járai Annamária, a Berzeviczy Gergely Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium igazgatója azt mondta, hogy a fizetésemelés a kollégák többsége esetében magasabb volt, mint amire számítottak. "Előzetesen persze mindenki számolgatott, kalkulált magának, de úgy vettem észre, hogy a tényleges számok megpillantása sokaknál igazi hűha-élményt okozott" – fogalmazott.
Rittlinger Zoltán, a Pécsi Szakképzési Centrum főigazgatója közölte: náluk is az összes kolléga megkapta az új bérajánlatát, és kevés kivétellel mindenki folytatni kívánja a munkáját. "Többen személyesen is megköszönték az átlagosan harmincszázalékos pluszt, ami a hírekkel ellentétben, a kormányzati ígéreteknek megfelelően tényleg megvalósult" – fogalmazott.
Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKSZSZ) elnöke szerint az új rendszer egyértelműen elismeri a többletmunkát, jobban jár, aki jobban teljesít.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.