Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A momentumos Hajnal Miklós a Ductus mezőgazdasági tanácsadócég 2,23 milliárdos megtámogatása miatt fordult az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz.
Hajnal Miklós a Momentum elnökségi tagja feljelentést tett az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF) Rogán Antalék ellen. Az erről szóló közleményben azt írja Hajnal, hogy a "propagandaminiszter rokonsága" a 2019-2020-as évben kiemelkedő mértékű, uniós finanszírozású állami támogatásokhoz, gyanús bankkölcsönökhöz és áron alul vett cégrészhez is jutott.
Rogán Antal apósának, Obrusánszki Zsoltnak a tavalyi cégvásárlása az egyik ügy, amit említ Hajnal, illetve ez az, ami az OLAF-ra tartozhat. A Ductus Szaktanácsadó és Oktató Kft., amibe 750 ezer forintért vásárolta be magát Obrusánszky, 2019-ben 2,23 milliárd forint vissza nem térítendő uniós eredetű állami forrást kapott. A momentumos politikus megjegyzi az Átlátszó nyomán, hogy a Ductus által elnyert pályázathoz 165 millió forint önrész is kellett volna, de a vállalkozás 2019 végi utolsó beszámolójában csak 47 millió forint szerepelt.
Titkolja az Agrárminisztérium a Rogán Barbara családjához köthető milliárdos pályázat részleteit
A Transparency International Magyarország szerint fals érveléssel titkolja az Agrárminisztérium az adatokat.
A Ductus ezek után 2020-ban további 315 millió forint bankkölcsönt kapott az állami tulajdonban lévő Budapest Banktól – attól, amelyik Rogánék földvásárlási botrányában is érintett. A feljelentést tevő Hajnal mindezt úgy kommentálja:
Amit itt látunk, az csupán a jéghegy csúcsa.
FELJELENTETTEM ROGÁNÉKAT AZ EURÓPAI CSALÁS ELLENI HIVATALNÁLAz atlatszo.hu cikke alapján feljelentést tettem az...
Posted by Hajnal Miklós on Friday, February 26, 2021
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.