Ha akarna, se tudna most hihető költségvetést összerakni a kormány?
Annak már nagy hagyományai vannak, hogy a kormány egy éjszakai Magyar Közlönyben ad ki nagy jelentőségű rendeleteket, de most egész új szintre lépünk: azt várja mindenki, aki ma Magyarországon a gazdasággal foglalkozik, vajon mikor jelenik meg a Közlöny, amelyben majd közzéteszik a 2023-as költségvetést. Ugyan a büdzsét még júliusban megszavazta a parlament, már akkor is lehetett látni, hogy a tervezet számai csak akkor lesznek tarthatók, ha a legoptimistább forgatókönyv jön be itthon és a világ más részein is, optimizmusra pedig, ahogy akkor, azóta sincs sokkal több ok.
Van ennek az egésznek bármi értelme?
Ezzel a mondattal indítottuk a cikkünket idén júniusban, amikor bemutattuk az első olyan anyagot, amelyből tudni lehetett, milyennek tervezi a kormány a 2023-as költségvetést – a Költségvetési Tanács akkor tette nyilvánossá a véleményét a büdzséről, kicsivel az előtt, hogy a kormány kiadta volna a tervezetet, ezért abból ismerhettük meg először a fő számokat. Azért voltunk pesszimisták, mert azt egy nyugodtabb évben is nehéz előrejelezni, mi minden fog még történni június és december között, ami miatt át kell gondolni a tervezést, 2022 pedig minden, csak nem nyugodt és előre tervezhető. A válasz mostanra világos: nem, nem volt értelme a nyáron megírni a költségvetést.
Amikor június elején a Költségvetési Tanács véleményezte a 2023-as tervezetet, azt írták: megvalósulhat a kormány növekedési terve, amennyiben
- az orosz-ukrán háború lezárul,
- a termelés ellátási láncainak helyreállása időben megindul,
- az energiaárakat megfékezik,
- más, „a gazdaság működését érintő negatív folyamatok hatásai mérséklődnek”,
- és persze az sem árt, ha a kormány meg tud egyezni az Európai Bizottsággal az uniós pénzekről.
De ennél is többet mondanak a számok, amelyekkel kalkulált a kormány. És ezeken is látszik, hogy mennyire semmi köze nincs a valósághoz a tervnek.
Amikor a Pénzügyminisztériumban megtervezték a költségvetést, úgy számoltak, hogy miután 2022-ben 8,9 százalékos lesz az éves átlagos infláció, jövőre már lassul, 5,2 százalékosra. Ezen a ponton el is engedhetjük azt, hogy minimálisan is komolyan vegyük a számokat, idén éves átlagban is 14 százalék fölötti lesz a drágulás, 2023-ban pedig vannak előrejelzések, amelyek szerint még ennél is durvább áremelkedést várhatunk éves szinten, de még az optimistábbak közé tartozó MNB is 11,5–14 százalék közötti inflációt vár a jövő évre – ez még a szeptemberben kiadott Inflációs jelentésben szereplő szám, a következő, decemberi kiadványt a jövő héten mutatják be. Talán már 2023 végére lesznek hónapok, amikor 10 százalék alatti inflációnk lesz (Orbán Viktor utasításánál valószínűleg többet nyom majd a latba az akkori energiaár), az 5,2-es számhoz valami olyan elképesztő fordulat kellene, aminek a nyomait még a legoptimistább elemzők sem látják.
Ez a szám nemcsak az általános tervezés miatt fontos, hanem azért is, mert amekkora inflációval tervezi a kormány a költségvetést, annyival emelik a nyugdíjakat januártól. És ugyan ha kiderül, hogy alulbecslik, akkor az év végén visszamenőleg kipótolják a nyugdíjemelést a valódi inflációval megegyezőre, azért az most igencsak kellemetlenül érintette volna a nyugdíjasokat, ha januártól csak 5,2 százalékkal nőtt volna a nyugdíjuk. Ez a (kormány ígéretei alapján már messze nem valós) veszély aztán kedd reggel elhárult, amikor Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette: januártól 15 százalékkal emelik az öregségi nyugdíjakat.
A kormány mentségére legyen mondva, az infláció a nyár második felében szállt el igazán, azzal azonban a kormány is tökéletesen tisztában volt, hogy ez a veszély fenyeget: a törvény elfogadása előtti héten szigorították a rezsi hatósági áras rendszerét, ami önmagában inflációgerjesztő hatású. Sőt, kevéssel a költségvetés megszavazása előtt épp azért is írták át a szöveget, mert kiderült, hogy az infláció miatt több fogyasztási adó érkezik – oda is adták szinte az egész pluszt sportra és kormánykommunikációra.
Ami pedig a többi mutatót illeti:
Az eredeti tervben azt várták, hogy a GDP 4,1 százalékkal nőhet jövőre. Mostanra az elemzői konszenzus az, hogy nulla közeli lehet a növekedésünk, épp átcsúszva a pozitív tartományba.
A háztartások fogyasztása 4,3 százalékkal lehet nagyobb az ideinél – állt a tervben. A mostani elemzői várakozás az, hogy ez még csökkenni is fog, a CIB például másfél százalékos mínuszt vár, az MNB 0,5 és 1,3 százalék közötti csökkenést. Ami teljesen logikus is, hiszen ha stagnálás közelében van a gazdaság és bőven két számjegyű az infláció, akkor nyilván visszafogja a kiadásait, aki csak tudja.
Együttvéve 10,2 százalékos keresetnövekedéssel számoltak. Ez az MNB előző, szeptemberi prognózisával megegyezik, az azóta kiadott elemzések azonban még nagyobb béremelést valószínűsítenek. Nem is csoda, ár-bér spirálban vagyunk, ahogy drágul minden, a cégek kénytelenek nagyot emelni a béreken.
A foglalkoztatottak száma további 0,3 százalékkal nőhet, úgy, hogy a versenyszférában 0,4 százalékos lesz a növekedés, a költségvetési szférában pedig stagnálás várható – írta a kormány. Ez valóra válhat, a pesszimistább előrejelzések is azzal számolnak, hogy a munkaerőpiac lesz szinte az egyetlen olyan pont a válság közeli helyzetben, amely reménysugarat jelent, a munkanélküliség nem nagyon ugrik meg.
Az államháztartás hiánya 3,3, a kormányzati szektor eredményszemléletű hiánya 3,5 százalékra csökkenhet – írták a nyár elején. Az MNB szeptemberi jelentése szerint ez tartható, a piaci elemzők szerint valószínűbb a 4–5 százalékos hiány.
Az államadósság az eredeti terv szerint a GDP 73,8 százalékára csökkent volna 2023 végére. Ennél a valódi helyzet sokkal jobb lehet, 65–70 százalék közötti arányt vár a legtöbb elemző, de csak azért, mert elinflálódik az államadósság.
Ahogy az eddigiekből is látszott, a sok-sok negatív hatás mellett vannak olyan részei is a költségvetésnek, amelyeket a jobb irányba tolhatnak el a nyár óta történt változások. Az, hogy sokkal nagyobb lesz az infláció, mint amivel eredetileg számolt a kormány, azt is jelenti, hogy jóval több bevétele lesz a büdzsének, hiszen minél többe kerül az országban gyakorlatilag minden, annál több lesz az áfa, amit minden vásárlás után fizetünk. Emellett a magasabb infláció még több béremelést hoz magával, ami után szintén több adóbevétel folyik be.
A költségvetési tervezés legnagyobb bizonytalansága azonban az volt, hogy egészen mostanáig nem lehetett tudni, hogyan, mikor és mennyi uniós forráshoz férhet hozzá Magyarország. Mostani állás szerint pénz csak a 2014–2020-as uniós forráskeretből finanszírozott, még futó projektjeire érkezik az államkasszába, míg az állam – saját szakállára – már kiírt pályázatokat az új terhére is, ebből pedig a teljesítések alapján már előfinanszírozza az uniós támogatást, holott erről még mindig nem született meg a megállapodás.
Így fordulhatott elő, hogy az elfogadott költségvetési törvényben is negatív az egyenleg: amíg az ország hozzájárulása az uniós büdzsébe 3407 milliárd forint, a tervezett bevétel 2057 milliárd, vagyis 1350 milliárdos mínuszt tartalmaz a büdzsé.
A hétfő esti kompromisszumnak hála most jó esély van arra, hogy év végére megállapodás születik a két nagy pénztömegről – a helyreállítási alapról és a 2021–2027-es hétéves költségvetésről (MFF) – Magyarország és az Európai Bizottság között.
A költségvetés szempontjából mindkettő számít, igaz, másképp. A helyreállítási alap esetében a megállapodást a Magyarországgal az MFF miatt folyó eljárás hátráltatja, a bizottság magával a programmal már elégedett. Az elégedettség azonban csak a pénz (5,8 milliárd euró vissza nem térítendő forrás + 9,7 milliárd eurós hitelkeret) lehetőségét teremtheti meg, arra semmi garancia nincs, hogy az alapból akár egy fillér is érkezik 2023-ban. Itt ugyanis a fizetést – eltérően a „hagyományos” EU-források projektek szintjén, részteljesítéshez kötött utófinanszírozásától – egy-egy intézkedéscsomag megvalósításához kötik. Ennek része egy-egy nagyprojekt (például több százezer laptop kiosztása), vagy akár egy szektorszintű reform, az ilyenek pedig nem mennek egy-két hónap alatt.
Az MFF-nél is kulcsfontosságú az, hogy legyen megállapodás, azt követően ugyanis elindulhat a pénzcsap, és optimális esetben semmilyen pénzkiesés nem lesz 2023-ban még úgy sem, ha nem tudni, mikor oldják fel a zárolt 6,5 milliárd eurót. A támogatási keret ugyanis alapvetően hét évre oszlik el, ráadásul nincs olyan operatív terv, amelynél a teljes összeg felfüggesztése szóba került volna. Később, a kormány számításai szerint valamikor 2024 második felében már elkezd hiányozni az a pénz, annál is inkább, mivel annak kifizetését az MFF megállapodással vállalja a kormány, fedezetet viszont nem kap rá az EU-tól a feloldásig.
Az idő mégis fontos tényező: amíg ugyanis nem indul be tömegesen a pályáztatás, addig a kormánynak nem kell az államkasszából a nyerteseknek fizetnie, de nem is számolhat annak uniós (eurós) ellentételezésével, márpedig ez utóbbi komoly devizautánpótláshoz juttatná az államot.
Ezért is lehet állítani azt, hogy a megállapodás önmagában erősíti a forintot, és ha véget nem is ér, de legalább enyhül a magyar deviza vesszőfutása. Ami persze a költségvetési törvény jelenlegi változatában megint nem jelenik meg: az alapján az euró 2023-ban átlagosan 377 forintot ér majd, ezzel szemben ma az elemzői forgatókönyvek közül az optimistábbak is 400 forint körüli árral számolnak – a megállapodás hírére 410 forint körüli szintre erősödött az előző esti 414-ről.
December közepén tehát még mindig számtalan nyitott kérdésre nem kaptunk választ. A legnagyobb kérdésre sem: a kormány miért ragaszkodott idén is foggal-körömmel a jövő évi büdzsétörvény elfogadásához.
Borítóképünkön Varga Mihály pénzügyminiszter átnyújtja a most módosításra váró költségvetési törvény tervezetét Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének 2022 júniusában
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
