Ha valaki fát akar ültetni, foghat egy ásót és évekkel-évtizedekkel később az árnyas lomb alatt élvezheti munkája gyümölcsét. Ha valaki meg akarja menteni a Földet, ezért ültetne fát, annak is több lehetősége van: fizethet egy fa elültetéséért valahol a világban, válthat bérletet egy virtuális erdőrészért, egy cégre bízhatja egy erdőrész megmentését – vagy éppen ihat egy koktélt, hogy nem sokkal később a kezében tarthasson egy fotót azzal a névre szóló facsemetével, amelyet az árából vásároltak, ültettek el és gondoznak egy magyarországi erdőben.

Poisson-Angeli Barbara még tíz évvel ezelőtt, első helyén, a VII. kerületi bulinegyed egyik burgerezőjében, a bárpultban állva kezdett el gondolkozni azon, hogyan lehetne valami jót tenni a környezettel úgy, hogy közben az emberek – a vendégei – ezt ne teherként éljék meg, hanem jól érezzék magukat. A faültetés volt az alap, később jött az az ötlet, hogy – nagyjából, mikor a vodka-szóda helyét átvette a gin tonic a bár toplistáján – a faültetés ára egy koktéléba épüljön be.

Ez azonban csak a munka legeleje volt: Barbara olcsó, elhanyagolt földterületeket vásárolt meg, aztán elkezdte szabad rendelkezésű erdővé nyilváníttatni ezeket – ez annyit tesz, hogy önerejéből kezdi el a fásítást –, majd szakembereket keresett, akiknek a segítségével erdősítési tervet készítettek.

A gin tonic aztán 2018-ban felkerült az itallapra, és azóta ott is van. Bár a burgerező helyett egy évvel később a buja növényzetű belső terével igazán egyedi Twentysixet indította el Barbara, tavaly aztán Tati néven nyitotta meg újabb éttermét, a koktél receptjében pedig a matcha helyére búzafűlé került, a koncepció változatlan maradt: aki vásárol egyet a Plant-a-tree koktélból, annak a nevében elültetnek egy fát.

„Én szeretnék az lenni, aki a legtöbb fát ülteti a világon” – osztja meg titkos vágyát Barbara, és a projekt weboldalán is nagyratörő cél olvasható: három éven belül ötmillió fát akarnak elültetni. A cél teljesítésének még az elején tartanak, de így sem kicsi az eredmény: hatvanezer fánál járnak, ebből csaknem hétezer jött a koktélokból. A többi pedig a legváltozatosabb helyekről: cégek, magánszemélyek is beruháznak a terv megvalósításába, volt, aki Svédországból írt nekik, hogy a nevében ültessenek fát. Maguk a koktélok is már több budapesti szórakozóhelyen elérhetők, sőt nemsokára egy Miamiban nyíló étterem is felveszi az itallapjára.

Faültetés? Tényleg?

A faültetés azonban, amennyire egyszerűnek tűnik, annyira vált az elmúlt években a fenntarthatósági törekvések talán legelcsépeltebbjévé. A helyzeten pedig az sem javít, hogy sokszor kiderült, a nagyvállalatok ilyen irányú törekvései mögött nincs semmi.

„A lényeg a teljes transzparencia: nálunk mindenki nyomon tudja követni a fája sorsát” – mondja ezzel kapcsolatban Barbara, aki azt is hozzáteszi: a projektben komoly szakmai csapattal dolgoznak együtt, van köztük erdész, talajvédelmi és környezetvédelmi mérnök is, de a Soproni Egyetemmel is van egy együttműködésük. Nem elég ugyanis elültetni azt a csemetét, vagy életben tartani az egyik évben aszályban, a másik évben özönvízszerű esők között, a cél az, hogy változatos erdővé álljanak össze a kezdetben még gallynyi, mára már akár másfél méteresre is megnőtt csemeték.

„Volt egy pont, amikor ott álltam, és könnybe lábadt a szemem: Jézusom, ez egy kiégett kukoricamező volt, most meg fák állnak itt! Gyönyörű azt látni, hogy valaki öt éve megivott egy gin tonicot, jól érezte magát a haverjaival, és most ebből itt nő egy fa. És ez az erdő az enyém, senki nem fogja kivágni a fákat akkor sem, ha 30-50-70 évesen vágáséretté válnak. Lehet ebben keresni a hibát, de szerintem ez így kerek” – mondja Barbara.

Persze nem élnénk Magyarországon, ha ne lenne, aki keresi a hibát. Volt, aki azt kérte rajta számon, valóban övé-e a föld, ahová a fákat ültetik, vagy hogy miért kér 3500 forintot egy fa ültetéséért, mikor egy facsemetét már ennek tizedéért is meg lehet vásárolni. De olyan is volt, aki azért reklamált, mert januárban vásárolt egy koktélt, és nem kapta meg másnap a névtáblájával készült fotót az elültetett fáról. Annyit mond erre: ez is csak megerősíti benne, edukálni kell az embereket, hogy tudják például azt, mikor lehet fát ültetni – ők egyébként évente kétszer, tavasszal és ősszel ültetik el a csemetéket, amikor erre alkalmas az idő.

Ebben a folyamatban a csapat újból a Soproni Egyetemet hívta segítségül: közreműködésükkel a klímaválsággal, faültetéssel kapcsolatos szakmai anyagok jelennek majd meg a projekt weboldalán, és készítenek egy karbonlábnyom-kalkulátort is, ahol vállalkozások is ki tudják számolni környezeti terhelésüket. Egyébként pedig "le kell menni és megnézni a fákat".

Csak körbe kell nézni

De Barbara nem áll meg a fáknál: „Körbenéztem az étteremben, és elgondolkoztam: kidobáljuk a bolti gyümölcslevek dobozait, nem lehetne azokat valami helyi dologgal lecserélni? Az első válasz az volt, hogy az nagyon drága lenne, de akkor próbáltuk azt, hogy először csak a felét cseréljük le, azzal is tettünk valamit.”

Szép fokozatosan lecserélődtek az alapanyagok, és Barbara legújabb helyén, a tavaly ősszel megnyílt Tatiban már maguk préselik a gyümölcsleveket. És mellesleg itt már kimondottan magyar termelőkkel állnak kapcsolatban, az étterem a farm to table, vagyis a termelőtől az asztalig koncepciót követve közvetlenül szerzi be az élelmiszereket.

Itt sem volt azonban megállás: Barbara egy biatorbágyi földterületet is bevon a céges körforgásba saját maga termelt alapanyagokkal, vagy legalább azzal, hogy az étteremben keletkező zöldhulladékot komposztálva az ottani földben használja fel tápanyagként.

Amilyen egyszerű volt azonban az ötlet, megint csak nehéznek bizonyult a megvalósítás: „Miután megvettem egy korábban használt termőterületet, elvittem egy laborba elemeztetni egy földmintát, és azt kérdezték: homokozót vettem? Teljesen elkeseredtem, és aztán hat évembe telt, de most már gyönyörűen tudja azt, amit tudnia kell egy földnek. Sok szerves trágyára volt szükség és sok pihentetésre – néha elég, ha hagyjuk pihenni a dolgokat, és megfelelő táplálékot adunk nekik.”

Tíz egységnyi profit helyett kilenc

Arról azonban szó sincs, hogy az étterem bejáratott beszállítóit lecserélnék a biatorbágyi birtokról származó alapanyagokkal, a farm célja más. Néhány zöldség vagy gyümölcs termelésén és a komposztáláson túl Barbara felsővezetőknek, cégeknek szeretne itt szemléletformáló tréningeket szervezni. „A legfontosabb, hogy ott, a lovak és méhlegelők között le tudjuk modellezni, hogyan lehet fenntarthatóan működni, és meg is tudjuk mutatni másoknak. Például azt, milyen volt itt a talaj, és milyen lett, hogy milyen fák állnak itt, és miért. Beszélgessünk róla, keressük együtt a megoldásokat!”

És hogy mi az üzenet, amit átad? „Lehet, hogy nagyon idealisztikus a képem, és természetesen nekem is fontos a profit, hiszen vállalkozó vagyok, a nyereség ad lehetőséget a továbblépésre. De az is fontos, hogy visszaadjunk valamit, hogy gondoljunk a jövőre, és ha ennek az az ára, hogy nem tíz egységnyi profitot szerzünk, csak kilencet, már megérte” – vallja, és hozzáteszi: ezt a mentalitást a piac is értékeli már.

Szerinte az se gond, hogy vannak még olyanok, akik nem akarnak elindulni ebbe az irányba: „Ha valakit nem érdekel, akkor inkább mondja ki, hogy nem akar ezzel foglalkozni. De adjon lehetőséget mondjuk egy nonprofit cégnek, hogy foglalkozzon vele, vagy valakinek a saját cégénél, aki lehet, hogy örülni fog. Ahogy sok cégvezető nem ért a marketinghez se, de akkor alkalmaz maga helyett egy marketingest, ennyi az egész. De az is elég, ha egyszerűen körülnéz a saját portáján: milyen kukát használ, kikkel dolgozik együtt vagy éppen milyen ajándékot ad. Néha a legegyszerűbb dolgok tűnnek a legbonyolultabbnak, mert az ember hajlamos túlbonyolítani a dolgokat.”