Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Jó hír volt a befektetők szerint, hogy az amerikai vámháborút részben felfüggesztették.
Erősödtek a tőzsdék Európában és Ázsiában egyaránt, miután egy amerikai bíróság bejelentette, hogy blokkolja Donald Trump vámjai nagy részének életbe lépését. A reggeli tőzsdenyitáskor 1 százalék környéki emelkedés volt, és ugyan jött utána némi korrigálás, a német DAX-tőzsdeindex még így is 0,5, a francia CAC 0,7 százalékos erősödésnél tart. A japán és a koreai tőzsde közel 2 százalékot erősödött.
Az európai autógyárak közül a BMW 0,5, a Volkswagen és a Mercedes-Benz 1,5, a Stellantis 3,5 százalékos erősödést produkált. Mindez annak ellenére történt, hogy épp az autókra és a járműalkatrészekre kivetett vámokat nem blokkolták, de az összes többi általános vám enyhítése így is jó ezeknek a cégeknek.
Közvetlenül a döntés után a dollár erősödni kezdett, viszont az európai befektetők délelőtt visszatolták az eurót nagyjából ugyanarra a szintre a dollárhoz képest, ahol a bírósági ítélet előtt járt. Az euró erősödésével egyszerre a forint gyengülni kezdett, még ha nem is drámai ütemben: a reggeli 403,4 után kora délután 404,1 forintot kell adni egy euróért.
A bíróság azt mondta ki, hogy az amerikai elnök szabálytalanul járt el, amikor a törvényhozást megkerülve indított vámháborút szinte az egész világ ellen, a vészhelyzetre hivatkozva. Valóban létezik egy olyan törvény, amely alapján ezt megtehetné, de kizárólag nemzeti vészhelyzet esetén, márpedig a testület szerint a mostani gazdasági állapot nem tekinthető ilyen vészhelyzetnek. A kormányzat fellebbezett.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.