Megint drágább lett a júliusi vizes vébé
Előre nem látható körülményekkel indokolva módosította az Épkar Zrt.-vel között közbeszerzési szerződést a Nemzeti Sportközpontok.
Előre nem látható körülményekkel indokolva módosította az Épkar Zrt.-vel között közbeszerzési szerződést a Nemzeti Sportközpontok.
hvg.hu
Így fenyegette meg "Hollywood akkor legbefolyásosabb embere" Jane Seymourt. Az ajánlat idején pályakezdő fiatal színésznő nem nevezte meg ugyan Harvey Weinsteint, de mindenki tudta: róla van szó.
hvg.hu
Három fideszes képviselő – Gulyás Gergely, Hende Csaba és Répássy Róbert – nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Megépítik a hiányzó 9 kilométeres szakaszt több mint hárommilliárd forintból. Jövő tavasszal indul a munka.
MTI
„Nem támogatható”, már csak azért sem, mert az előterjesztés „nem tartalmazott részletes hatásvizsgálatot.” „A módosítás nem indokolt.” Ha egy szaktárca ilyesmit ír le, biztosra vehetnénk, hogy egy ellenzéki tervezetet szed ízekre. De nem: a Földművelésügyi Minisztérium kedden benyújtott törvényjavaslata, amely sok agrárjogszabály módosítását tartalmazza, egyik fejezetében egy már elfogadott törvényt támad. Egy olyat, amelyet az Igazságügyi Minisztérium terjesztett elő.
Az orvosok nagyobb biztonságot remélnek attól, hogy a betegeik minden fontos adatát megismerhetik. Aki jobban félti a személyes adatait, annak sem kell kétségbe esnie.
hvg.hu
A BBC News Designed összeállítást készített a világ legszebb art deco fürdőiről.
hvg.hu
Vaszily Miklóst, a közmédia vezére kerülne be annak a milliárdos ingatlancégnek vezető testületébe, amelynek főrészvényese Schmidt Mária családi cége. Az MTVA vezérigazgató igazgatósági tagságáról pár hét múlva döntenek. Ami azért minimum pikáns, mert Schmidt is beszállt a médiába, amikor az általa megkaparintott Figyelőből csinált kormánybarát médiát.
Két férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével, harmadik társukat különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntettével vádolja az ügyészség.
MTI
Ezúttal egy balatoni golfpályát sikerült megcsípniük abból a vagyonból, amelyre az állam stratégiai érdekekre hivatkozva tenyerelt rá. A HVG e heti számából az is kiderül, hogy egy újabb stróman dolgozik az oligarchák keze alá.
HVG
Azok is beléphetnének a nyugdíjas-szövetkezetekbe, akik korhatár alatti ellátást kapnak, ha megszavazzák az erről szóló javaslatot.
Egy fideszes törvényjavaslat szerint időt adnának azoknak az állami szerveknek, amelyek nem tudtak időben felkészülni az elektronikus ügyintézés bevezetésére.
Gyártási problémák merültek fel, az egész régióban ez a helyzet.
hvg.hu
Exkluzív kialakítás, tengerpart, szőlőskertek, úszómedence.
hvg.hu
Eredetileg Erzsébet-tábort akartak csinálni az üdülőből, de két éve egyáltalán nem hasznosítják.
hvg.hu
A 300 ezer forintot közelíti a magyarok bruttó átlagfizetése, a nettó kereset pedig magasabb 200 ezernél.
hvg.hu
Egy férfi a metró helyett vonattal akart hazamenni a Nyugatiból Kőbánya-Kispestre, de az eredetileg 15 percesre tervezett út végül háromórásra nyúlt.
hvg.hu
December 10-től még olcsóbbak lesznek a neten, vagy az automatákból vett menetjegyek, de bizonyos időszakokban és vonalakon még nagyobb arányú kedvezményeket vezetnek be.
hvg.hu
Egy kedden benyújtott törvényjavaslat januártól kedvezően módosítaná a magánszemélyek lakásvásárlásakor érvényesíthető illetékalapkedvezmény és illetékmentesség szabályozását.
MTI