Ki nem találja, miért nem jártak ma reggel a villamosok
Egy bliccelő utassal szemben intézkedtek, emiatt állították le a 3-ast és a 62-est ma reggel.
Egy bliccelő utassal szemben intézkedtek, emiatt állították le a 3-ast és a 62-est ma reggel.
hvg.hu
Új közbeszerzési hirdetményt adott fel az Országgyűlés Hivatala. A listára rákerült egyetlen darab külső billentyűzet is.
hvg.hu
Ma még három kísérletből egy alkalommal meghiúsul az online vásárlás, mert az Európai Bizottság szerint a kérdéses áru vagy szolgáltatás helye szerinti országban nem fogadják el a vásárló birtokában lévő, máshol kibocsátott bankkártyát vagy hitelkártyát. De ennek vége.
hvg.hu
Szijjártó Péter külügyminiszter november 30-én utazik az afrikai országba, hogy elmélyítse a magyar-ghánai kapcsolatokat.
hvg.hu
Csak a Soros-terv hirdetésére 2,3 milliárd forint ment el, miközben Mészáros Lőrinc médiacégeihez összesen 1,24 milliárd forint folyt be.
hvg.hu
Bár van néhány száz évet megélt vállalkozás a világon, olyan kevés, amely indulásától kezdve ugyanazzal a profillal működik. Az 1916-ban indult Jármű Zrt. tulajdonosát kérdeztük a hosszú fennállás titkáról, kihívásairól és a jövőről.
Erste Bank .
Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet.
MTI
Kiderült, csak a nagyon rossz állapotban lévő ingatlanokat adnák át a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek.
hvg.hu
Az összeg nem nagy, mégis kissé szokatlan a javaslat.
hvg.hu
A legjobban az Eurostat adatai szerint Bulgária teljesít, ahol fejenként 14 kilogramm szemetet termelnek és ennek 61 százalékát újrahasznosítják.
MTI
Az Európai Bizottság szerint nyugtalanságra ad okot Olaszország változatlanul magas államadóssága, amely az egész euróövezetre veszélyt jelenthet – olvasható a szerdán közzétett 2017-es éves növekedési jelentésben.
MTI
Az ügyet a beruházást ellenőrző minisztérium vizsgálja.
hvg.hu
Szeretnénk bevezetni az eurót - mondta a GKI Gazdaságkutató üzleti konferenciáján Varga-Damm Andrea, a Jobbik szakértője
hvg.hu
Nem mérik azonos mércével a Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásároló kisbefektetőket. Míg sok károsult reménytelenül fut a milliói után, körülbelül háromszáz befektetőt teljes egészében kifizetnek.
Építésrendészeti eljárást kezdeményezett a II. kerületi polgármesteri hivatal egy luxusvilla miatt, amely az érdemkereszttel is kitüntetett Hamdan Sameer Mahmoudé, a kormánykedvenc Mellow Mood szállodaüzemeltető cég társtulajdonosáé – írta az Átlátszó.
hvg.hu
Átlagosan csaknem 10 ezer forinttal többet terveznek költeni a magyarok karácsonykor, mint egy évvel korábban.
MTI
A régióhoz képest sem kiemelkedő a magyar nyugdíjak emelkedése – írja elemzésében a Policy Agenda.
hvg.hu
Kaposvár polgármestere szerint a kétszer kétsávos gyorsforgalmi út felér majd egy lottó ötössel.
MTI
Egyáltalán nem biztos, hogy a hazai netes kereskedelemben is egyre népszerűbb fekete pénteken olcsóbban tudunk vásárolni. Megmutatjuk, hogyan trükköznek az üzletek.
Már megint nem volt tisztességes az Európai Unió, mert sem a Londonból elköltözni kényszerülő Európai Gyógyszerügynökség (EMA), sem pedig az Európai Bankhatóság (EBA) új székhelye nem kerül Közép- vagy Kelet-Európába – füstölgött a hétfői döntés kapcsán az MTI-nek Takács Szabolcs miniszterelnökségi államtitkár. Ennek azért volt egy komoly akadálya. De arról nem beszélt a politikus.
Gáti Júlia