Ma újabb hitelminősítőnél kerülhet ki az ország a bóvliból
A nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan késő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.
A nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően várhatóan késő éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után jelenti be döntését Londonban.
MTI
Idén őszig az öt legnagyobb közteherből közel ötszázmilliárd forinttal több érkezett az államkasszába, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában – írja pénteki számában a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca adataira hivatkozva.
MTI
A gazdaság teljes állományát, 9000 pulykát fognak leölni, hogy megakadályozzák a vírus terjedését.
MTI
Az amerikai elnökaspiráns sosem aprózta el az építkezést, a nevét viselő toronyépületek New Yorktól Isztambulig megtalálhatóak.
hvg.hu
Alkotmányos, politikai és gazdasági válság sem zárható ki Nagy-Britanniában, miután egy bíróság kimondta: a parlament jóváhagyása nélkül nem indítványozhatja a kormány a kilépést az EU-ból.
Rekordáron hirdetik a Római-parti hullámtéren készülő apartmanjaikat neves nagyvállalkozók – köztük Garancsi István –, akik az építési tilalom előtt kaptak engedélyt.
hvg.hu
Október közepére készült el a közpénzek felhasználását felügyelő dél-afrikai ombudsman, Thuli Madonsela asszony jelentése, amely a legfelső kormányzati körök által elkövetett korrupciós bűncselekményekről szól.
hvg.hu
Az olló globális szinten nem zárult, hanem nyílt.
hvg.hu
Az amerikai akciósztár hivatalosan csütörtökön szerezte meg az orosz állampolgárságot, de csak feltételekkel kaphat szociális alapon nyugdíjat az ebben a kérdésben bőkezűnek mérsékelten nevezhető orosz államtól.
unknown
Nyugaton fellendült az újlakás-piac, keleten csak pár városban van élénkülés.
hvg.hu
Korrupció és kevésbé független bíráskodás, jól megkapjuk a magunkét a friss jóléti felmérésben.
hvg.hu
Ezt hangsúlyozta az a New York-i ügyész, aki a manipulációt végrehajtó bankárcsoport ügyében a vádat képviselte. Londonban a rendszer kiagyalóját 14 éves börtönbüntetésre ítélték.
hvg.hu
Szavaznia kell a brit parlamentnek is, mielőtt a kormány megkezdi a tárgyalássorozatot a Brexitről - döntött a londoni felsőbíróság. Emiatt akár hónapokkal is csúszhat a kilépésről szóló 50. cikkely aktiválása. A döntés hírére megugrott a font árfolyama.
MTI
MTI
hvg.hu
Sokat, 350 ezer fontot keresett évente a most 31 éves Rurik Jutting, aki Hongkongban bankárként dolgozott. Ennek a pénznek a legnagyobb részét kábítószerre és prostituáltakra költötte. 2014-ben két indonéz kéjhölgyet megölt. Pere a végéhez közeledik.
hvg.hu
Az eddig megszokottnál akár 60 százalékkal magasabb gázszámlát is kaphatnak azok, akiket most októberben vett át az állami közműcég a Tigáztól - közölte a Figyelő. A rezsinövekedés csak látszólagos, csak félre kell tenni rá a pénzt, amit sok háztartás most visszakap a Tigáztól.
hvg.hu
Talán még idén szilveszterre sem készül el teljes mértékben az állami energetikai és pénzügyi szolgáltató cégek, azaz az MFB, a Magyar Posta és az Első Nemzeti Közműszolgáltató új stratégiája – írta a Figyelő.
hvg.hu
Az új tulajdonosnak nem áll szándékában a hatvanéves Népszabadság újraindítása – mondta Hargitai Miklós, a lap szakszervezeti titkára, miután tárgyalt a Mediaworks kiadó elnök-vezérigazgatójával, Liszkay Gáborral.
hvg.hu
Újabb szerzeményekkel bővülhet a kormányközeli megyei napilapok köre – tudta meg a hvg.hu. A váltás után a direkt politizálás jöhet ezeknél az újságoknál is. Emiatt elpártolhatnak az olvasók, a kormányzatnak mégis megéri lecsapni erre a terepre.
A fejlesztési tárca dolgozik a tervezett ingyenes wifi szolgáltatás koncepcióján, de részletekről, így például az ütemezésről csak a kormánydöntés után tudnak tájékoztatni - írta a Világgazdaság a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlésére hivatkozva.
MTI
Új kilátót avattak a tihanyi Apáti-hegyen.
MTI
MTI
hvg.hu