Megéri átruccanni Magyarországra

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) közül Szlovákiában a legmagasabbak az élelmiszerek árai, amelyek azonban még így is több mint tizedével alatta maradnak az európai uniós (EU) átlagnak – derült ki a Postová Banka elemzéséből.


Zuhan a Brexit óta a brit cégek aktivitása

Egy felmérés szerint a júliusról eddig rendelkezésre álló adatok alapján az átfogó BMI-mutató 87 havi mélypontra, 47,7-re zuhant a júniusban mért 52,4-ről. A vállalatok többsége a Brexittel indokolta a visszafogott aktivitást.





Brüsszel több százmilliós pofont adott a kormányablakok kampánya miatt

A Rogán Antal szomszédjaként emlegetett Csetényi Csaba cége a 2015 nyarán elnyert megbízással rövid idő alatt több mint 1,5 milliárd forintot tapsolt el a már évek óta létező kormányablakok reklámozására. Az Európai Bizottság nem érezte indokoltnak a gyorsított eljárást és a pályázat tíznapos beadási határidejét. A kifogásokra hivatkozva a támogatás 25 százalékát, vagyis 334 milliót készülnek elvonni.


Több szolgáltató is alkalmazhatja itthon a borsos számlát okozó átalányt

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal szerint a Tigáz mellett más gáz- illetve áram- és vízszolgáltatók is alkalmazzák az úgynevezett behajtási költségátalányt – írja a Népszabadság. A lap korábban egy tigázos ügyfél esete alapján írt a havi 40 eurónak megfelelő összegű tételről, amelyet magánszemélyeknek nem lehet felszámítani, mégis előfordult ilyen. A Tigáz ügyében a közműhivatal vizsgálatot indított.





Kijött a NAV-lista, amin nem szeretne első lenni

Magánszemélyek és cégek is szerepelnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nagyadósokat tartalmazó listáin. A fémkereskedők nagyon sokkal tartoznak, de egy magánszemély még őket is veri.