Kiderült, melyik angol fociklubot vette meg a Fosun

Angliai futballklubot vásárolt Kína egyik leggazdagabb befektetési társasága. A Fosun Csoport a másodosztályú Wolverhampton Wanderers csapatát vette meg az angol Steve Morgantől. A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.








Úgy tankolnak a magyarok, mintha nem lenne holnap

Az üzemanyagok fogyasztása 6,1 százalékkal emelkedett a magyar piacon az idén az első fél évben. Az eladott mennyiség meghaladta a 1 milliárd 589 millió litert, ezen belül a gázolaj kereslete 7,0 százalékkal, a benziné pedig 4,7 százalékkal nőtt – közölte Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj-szövetség (MÁSZ) főtitkára.




Magyarország vezeti az európai lakáspiacot

A többlakásos, új építésű társasházakra kiadott engedélyek száma Magyarországon 2010-hez képest 12 százalékkal nőtt, ami sokkal jobb a 15 százalékos csökkenést mutató uniós átlagnál. Az ingatlan.com előrejelzése szerint az új lakásokra kiadott engedélyek számában látható növekedés folytatódhat, és a fejlesztések befejeződése után jelentősen nőhet a kínálat az új építésű lakások piacán.


Azt írja az újság: Pogba 120 millióért igazol Manchesterbe

A 23 éves francia jelenleg a világ legdrágább játékosa, hiszen ennyi pénzt még senkiért sem adtak. Elég arra emlékeztetni, hogy amikor Zinedine Zidane a Juventusból a Real Madridba igazolt 15 évvel ezelőtt, akkor 75 millió euróért kelt el.



A NAV megkéri a fuvarozókat, hogy dobják fel magukat

Ha szabálytalanul végzi a tevékenységét, akkor legyen szíves ezt előre bejelenteni az adóhatóságnak – tartalmilag ezt jelenti a furgonnal fuvarozók számára egy jogszabálymódosítás. Megmutatjuk, mi a valódi értelme ennek.


Vargáék ma kiterítik lapjaikat

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön teszi közzé az államháztartás központi alrendszerének idei január-júniusi részletes adatait.


Magyarország adósságának már csak harmada van devizában

Az idén május-júniusban 30 százalék alá csökkent az államadósság devizaaránya, az év végéig pedig elérheti a 27 százalékos mértéket - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója szerdán a köztévében.


Még mélyebbre csúszott Törökország a bóvliba

Leminősítette szerdán Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását a Standard & Poor's, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a múlt heti katonai puccskísérlet politikai következményei kikezdik a beruházási környezetet, aminek negatív növekedési és tőkebeáramlási hatásai is lesznek.




A kormány mumusa szerint a kivándorlás lassítja Kelet-Európa felzárkózását

A kelet-európai, magasan képzett kivándorlók jól jártak, mert jobban keresnek, mint otthon. Nyugat-Európa, az Európai Unió egésze jól járt velük, mert az érkezők erősítették a gazdasági növekedést. A kibocsátó országok viszont vesztesei a folyamatnak. A Nemzetközi Valutaalap friss tanulmányának szerzői új javaslatokat is megfogalmaznak azért, hogy mindenki nyertes lehessen.