Egy tonna pacalra csapott le a NAV
Ausztriából érkezett a jelöletlen pacaltömeg, de Komáromnál fülön csípték és lefoglalták. Állítólag nem emberi fogyasztásra szánták a rengeteg gyomrot.
Ausztriából érkezett a jelöletlen pacaltömeg, de Komáromnál fülön csípték és lefoglalták. Állítólag nem emberi fogyasztásra szánták a rengeteg gyomrot.
MTI
Míg a gázolaj ára nem változott, a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal emelte szerdán a Mol.
MTI
Kósa Lajos belebonyolódott az új jogszabály indoklásába, amely a jövőben nem tekintetné közvagyonnak a Magyar Nemzeti Bank által közpénzből létrehozott alapítványi kasszát, azaz nem szükséges a kormányzati indoklás alapján az eddigi gyakorlat szerint elszámolni a nyilvánosság felé annak elköltésével.
hvg.hu
Biztosan ön is átérzi, hogy az államosított Budapesti Értéktőzsde színvilága mennyire találó.
hvg.hu
A szektor kifehérítéséhez az importot vissza kellene fogni - ehhez pedig a 27 helyetti 5 százalékos forgalmi adó volna a jobb.
MTI
A kétharmad megszavazta, hogy ne tudhassuk meg, mit művel a Magyar Posta a pénzünkkel, és egy nappal a beterjesztés után elfogadták a képviselők azt a törvénymódosítást is, amelynek értelmében nem lesz jogunk megtudni, mennyi közpénzből milyen luxusingatlant vettek épp az MNB alapítványai. Ja, és Matolcsy György fizetését a duplájára, ötmillió forintra emelték az önök képviselői, mert nagyon jól megy a jegybanknak.
MTI
MTI
hvg.hu
A támogatók a fővárosi önkormányzat és a Magyar Olimpiai Bizottság közös tulajdonában lévő nonprofit zrt. igazolása alapján vehetik igénybe az adókedvezményt. A kedvezmény mértékét és felhasználási módját a látványcsapatsportok támogatásánál már alkalmazott tao-törvény szabályozza.
MTI
MTI
hvg.hu
Valami történt februárban az ingatlanpiacon. A januárihoz képest ugyanis 10 százalékkal ugrott meg a kereslet. A háttérben a forintosítás és a csok állhatnak.
hvg.hu
500 új munkahelyet ígér a Thyssenkrupp. A 30 milliárdos beruházáshoz az állam több mint 10 milliárd forintot ad.
MTI
Csak azokra a földekre nem köthetik meg a mezőhegyesi árverési nyertesek a szerződéseket, amelyekre a kormánybiztos szerint szükség van az új Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításához.
hvg.hu
Ismét jelentősen megemelték Ukrajnában a lakossági áram fogyasztói árát – a piaci szint közelébe korrigálás volt az IMF alapfeltétele ahhoz, hogy az ország hitelt kapjon.
MTI
"Rugalmas" ügynökségbe szervezi a kormány a turisztikai szolgáltatások államot érintő feladatait, erről a kormány már a jövő héten döntést hozhat - jelentette be Rogán Antal kedden. Hangsúlyozta, nincs szó államosításról, hiszen csak az állam feladatait központosítják. Az ügynökség Seszták Miklós minisztériuma alá tartozik majd.
MTI
MTI
hvg.hu
4 és fél milliós bírságot kapott a K&H Bank, mert négyezer szerződésben jogosulatlanul számított fel devizás casco díjakat.
MTI
Tavaly 3 milliárdból volt a pilot, és az úgy bejött a szaktárca szerint, hogy az idén meg is emelik a téteket.
MTI
A republikánusok liberális és piacbarát nézetükről ismertek, azt várnánk, a részvények száguldanak, amikor ilyen elnöke van az Egyesült Államoknak. Csak épp a valóság egészen mást mutat.
hvg.hu
Az Airbus szerint Kínának a következő 20 évben 5400 repülőgépre lesz szüksége. És ők készek is rá, hogy ezt az igényt kielégítsék.
MTI
Dörzsöli a markát az állam, megyei autópálya-matricából annyit vesz a magyar, mintha nem lenne holnap.
MTI
MTI
hvg.hu
Alkotmányossági aggályokat vet fel, szembemegy a bírósági és hatósági gyakorlattal az a fideszes törvényjavaslat, amely lehetővé tenné, hogy a jegybank alapítványainak közpénzköltéseit akár harminc évre titkosítsák - közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője.
hvg.hu
A gyerekirodalom szereplői közül elsőként Beatrix Potter legismertebb figuráját, Nyúl Pétert tették fel egy igazi fizetőeszközre. A híres nyúl az 50 pennys érme hátoldalán kapott helyet az írónő 150. születési évfordulója okán.
hvg.hu
Erős félévet kezd az Országgyűlés, legalábbis a közpénzhasználat ellenőrzésének és a közérdekű adatok megismerésének a korlátozása terén – írja a Transparency International közleménye.
hvg.hu