Más cég helyett keverték gyanúba a Reálszisztémát

A Világgazdaság pénteken közölte a hírt, mely szerint szerint több tízmillió forintot bukhattak fejenként azok, akik a Reálszisztéma ígéreteinek bedőlve, vásároltak a brókercéggel a rendőrség gyanúja szerint összejátszó BTel részvényeiből. A Reálszisztéma minden vádat visszautasított, és közölték: nem érintettek semmiféle ilyen ügyben. Utóbb a Világgazdaság is azt írta, a Reálszisztémának tulajdonítottak egy ügyet, amelyben nem a cég tette az ajánlatot, hanem egy másik cég.


Oroszoknak reklámozza Záhonyt a MÁV

A MÁV Zrt. meghívására a záhonyi térségbe látogatott a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa (TSZKT) és az Oroszországi Vasutak (RZD) delegációja február 10-11-én.


Hivatalos: eltűnik az újságárusoktól márciusban a The Independent

Megszűnik a brit The Independent című napilap nyomtatott, valamint annak vasárnapi kiadása, az Independent on Sunday – jelentették be a tulajdonosok péntek délután. Egyelőre nem tudni, mi lesz a lap munkatársaival. A The Independent online változata megmarad, de még kérdéses, hány embert vehetnek át oda.


Zaklatják a munkahelyén? Perelheti a munkáltatót

Zaklatásból sokféle bukkan fel a munkahelyeken, tipikus a titkárnőt „molesztáló” főnök vagy akár fordítva is, de számos egyéb formáit is felbukkannak. Irányulhat védett tulajdonságok (például betegség, női vagy férfi tulajdonságok, életkor) ellen, de más megalázó jellegű magatartás is sértheti az emberi méltóságot. Ne hagyja magát! Az Adózóna megmondja hová forduljon!




Biciklilopás miatt vissza kell fizetni a csokot, gyilkosság miatt nem

Ha nem jön össze a vállalt gyerek, mégis lehet, hogy megússzák a párok, hogy vissza kelljen fizetni a felvett 10 milliós csokot, csak a járási hivatal jóindulatára van szükség. A csokkal megvett lakást kiadni tilos lesz. Elvileg 10 évig ott kell laknia az egész családnak a csokos új ingatlanban, de ha nagykorú lesz a gyerek, vagy tanul, vagy máshova kell menni dolgozni, azt megengedi a jogszabály. A kiskapukat elkezdték bezárni, de piti bűnök miatt is ugorhat a csok, ráadásul büntetőkamattal növelten kell azt visszaadni.


A nyugdíj hamarosan még kevesebbre lesz elég

Ma is nagy különbség van az utolsó fizetés és az első nyugdíj között, de ez a különbség hamarosan hatalmas szintre nőhet. Érdemes most gondoskodni a jövőről és a kellemetlen meglepetéseket időben elkerülni.



Tavaly 2,9 százalékkal nőtt a GDP

Az elemzői várakozások meghaladó növekedést produkált tavaly év végén a magyar gazdaság, így összesen 2,9 százalékkal nőtt a 2015-ös GDP.









Jávor: Paks II. elképesztően válságos szakaszba került

Nagy valószínűséggel a kormány már beletörődött abba, hogy a paksi atomprojektnél indult uniós vizsgálat első szakaszát elbukja, és már a második ütközetre készül, de ott is lehetnek komoly gondok - mondja Jávor Benedek. A kormány orra alá sok borsot törő európai parlamenti képviselő szerint a paksi beruházásból való kifaroláshoz jól jönne, ha Brüsszel végül megtiltaná az erőmű építését, mert akkor lehetne az EU-ra mutogatni. A Párbeszéd Magyarországért politikusát arról is kérdeztünk, hogy mi lehetne Orbán Viktor reális célja február 17-én, amikor Moszkvában ismét belecsap majd Vlagyimir Putyin tenyerébe. Interjú.



Jön a befektetési rendőr

Úgy fest, a jegybank okult a tavalyi brókerbotrányokból: honlapján létrehozta a brókerrendőrnek is nevezhető szolgáltatást, amely megmutatja, hogy a befektetők brókercégek számláin nyilvántartott értékei valóban ott vannak-e.