Na, hol adtak el havi ezer BMW i3-ast tavaly?

Az elektromos autók piaci adatait bogarászni mindig érdekes, ha kellő összehasonlítási adatok is rendelkezésre állank, akkor pedig egyenesen élvezetes. Valahogy így gondolhatja az EV Obsession, mert hónapról hónapra kielemzi az eladási statisztikákat.


Varga: Tőzsdére mehet az MKB

Az MKB privatizációjának egyik forgatókönyve az MKB tőzsdei bevezetése lehetne - közölte Varga Mihály a Bloomberg hírügynökséggel, hozzátéve, hogy nem zárható ki az a lehetőség sem, hogy a Budapest Bank és az MKB együtt kerüljön piacra.




Demján: Két és fél éve nem beszéltem érdemben Orbán Viktorral

A nagyvállalkozó szerint Orbán saját környezetének a foglya, és megesik, hogy félrevezetik. A Figyelőnek adott interjúból kiderül, hogy Demján Sándor számos kormánytag és kormányközeli személy teljesítményével elégedett: felsorolta Lázárt, Csányit, Varga Mihályt és Matolcsyt is. Beszélt a TriGranit részleges eladásáról és arról is, hogy egyelőre nem óhajt Magyarországon ingatlant fejleszteni, bár az alacsony kamat kedvez az ingatlanberuházásoknak. A VOSZ elnöke földrengésszerű változásra számít a közszférában, amit az általa vezetett szövetség teljes mértékben támogat.




Megint felfüggesztették a kereskedést a kínai tőzsdéken

A héten már második alkalommal kellett felfüggeszteni a kereskedést a sanghaji és a sencseni tőzsdéken csütörtökön, miután a vezető részvények árfolyamát követő CSI300 index csökkenése átlépte a 7 százalékos küszöbértéket.


Így próbálnak majd a CSOK-ból saját zsebre leakasztani pár milliót

Az új otthonteremtési támogatást nem a szegény családoknak találták ki, elsősorban a jómódúaknak jöhet nagyon jól, nekik is inkább arra, hogy még nagyobb lakásba költözzenek. Ráadásul mindezt úgy is megtehetik, hogy pár millió forintot – okos és legális döntésekkel, ügyeskedéssel, vagy egyenesen csalással – a saját zsebükbe is átcsatornáznak. Bemutatunk mindezekre néhány példát.


Az út szélén hagyja a kormány a közmunkásokat?

Nyílik az olló a közmunkások bére és a minimálbér között, mert a jelek szerint a idén nem emeli a kormány az előbbiek fizetését. A közmunkások nettó alapbére nyolcórás munkaidő esetén 51 847 forint volt.




Zűrzavaros a lakástámogatás

Extra dózisú támogatást ígért a kormány a nagycsaládoknak – de miért csak nekik? A pályakezdők, számlára dolgozók pórul járhatnak.



HVG: Vajna szilveszterkor fizetett a TV2-ért

Kétszer bonthatott pezsgőt szilveszterkor Andy Vajna: délután ötkor megvette a TV2-t, és így tévéguruként köszöntötte az éjfélt – írja dokumentum-összeállításában a HVG eheti száma.



Nekünk atomot adnak el az oroszok, Indiának napelemes beruházásokat

A két, kontinens méretű ország, India és Oroszország egymás kezébe csaptak: az oroszok is beszállnak az indiai megújuló energiatermelési vízió megvalósításába. Első lépésben egy 500 megawattos "kísérleti projekt" megvalósítását bízták az oroszokra, melynek céldátuma jóval közelebbi, mint a mi Paks II-nk bekapcsolási ideájaként hangoztatott 2026.




Tőkeemelés a Gránit Banknál, Demján tiszteletbeli és örökös elnök marad

Az állam kisebbségi részvényesi jogait gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium stabil és megbízható partnerként tekint a Gránit Bankra, ezért szerepet vállalt a pénzintézet tőkeemelésében. Demján Sándor a jövőben a Gránit Bank tiszteletbeli és örökös elnöke marad, a közgyűlés az igazgatóság elnökének Hegedüs Éva vezérigazgatót választotta meg.