Népszabadság: További állami bank állhat Vajna mögé a TV2-ért

Az állami Eximbank 6,7 milliárd forintos hitelével felvértezve szállt harcba a TV2-ért Andy Vajna, de egy újabb állami pénzintézet is hitelt biztosíthat a kaszinótulajdonos filmügyi kormánybiztos számára. A TV2 vezetése eközben elbúcsúzott a csatornától, nyugtatva az alkalmazottakat, hogy lesz pénz a működésre – bár Simicska Lajos érdekköre tovább harcol a cégbíróságon a csatornáért.


Stiklik garmadáját kínálja az új lakásáfa

Szitával meri a vizet a kormány az 5 százalékosra csökkentett lakásáfával. A cél az volt, hogy szociális álruhába rejtve, vagyis Brüsszelt kicselezve hozzák helyzetbe az építőipart, de olyan sok lyukat hagytak a rendszerben, hogy a kreatívan gondolkodó kis- és nagybefektetők, magánszemélyek és a rózsadombi villák építői, voltaképpen boldog-boldogtalan is rámozdulhat a tálcán kínált lehetőségekre. Vágyik egy nyaralóra? Papíron házat vegyen vagy építsen, másnap pedig átminősíttetheti a kéglit azzá, ami valójában, nyaraló. Ja, és saját vagy ismerőse cége építse a lakást, azt adja el magának, így milliókat nyer. Tovább is van, mondjuk még.





Nem zavar bele az Alkotmánybíróság a földek osztogatásába

Nem sok vizet zavar az Alkotmánybíróság: elkaszálta a földosztogatást lehetővé tevő szabályok egyik pontját, de a kormánynak nem lesz sok gondja ezzel. A testület gyakorlatilag áldását adta a földpiac újraosztására. Simicska Lajosék földeket veszítettek, Mészáros Lőrincék vettek az elmúlt hetekben.


Csökken a lakásáfa, de megszavaztak 9 rejtett adóváltoztatást is

A lakásáfa csökkentésével egyidejűleg kilenc új adóváltoztatást csempésztek a törvénybe. Az SOS-törvényjavaslatba olyan nemzetgazdaságilag kiemelkedő iparágakkal kapcsolatos szabálymódosítások kerültek, mint a moziüzemeltetés vagy a fővárosi adók változásai. Az MSZP megpróbálta levétetni napirendről, de hiába.


Nyugdíj: Pert vesztett a magyar állam Strasbourgban

A strasbourgi bíróság szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és sérti a megkülönböztetés tilalmát a közszférában dolgozó nyugdíjasok nyugdíjának folyósítására vonatkozó új szabályozás. A bírósághoz egy magánszemély fordult, akinek felfüggesztették a nyugdíjutalást, miután az öregségi nyugdíj mellett közalkalmazottként vállalt munkát.



Le kéne állni! - üzenik a kormányhivatalnak

Az új paksi atomerőmű építésének megkezdéséhez szükséges környezetvédelmi engedélyezési eljárás felfüggesztését kéri a Greenpeace. Arra hivatkoznak, hogy annyi eljárás van folyamatban Paks II. miatt Magyarország, illetve a kormány döntései ellen, hogy az illetékes hivatalnak érdemesebb volna a projektet nem még nagyobb bajba kevernie.






Igent mondott Kínának az EBRD

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) bejelentette hétfő este, hogy jóváhagyta Kína felvételi kérelmét.


Hiába a gyed extra, a többség inkább otthon marad a gyerekkel

A gyed extra bevezetése ellenére sem akar dolgozni a gyerek 3 éves kora előtt a megkérdezett anyák háromnegyede. Ez a szemlélet legkevésbé a diplomás nőkre jellemző, akiknek karrierjét leginkább veszélyezteti a gyerekgondozással töltött hosszú távollét.


Felmérés: 80 százalék sokallja a stadionokra költött milliárdokat

A Publicus Intézet ezerfős felmérése szerint igen kevesen vannak, akik egyetértenek az Orbán-kormány sportközpontúságával. A döntő többség pénzszórásnak tartja a stadionépítést, a legtöbben inkább az egészségügyre, valamivel kevesebben a szegénység felszámolására és az oktatásra fordítanák a közpénzmilliárdokat.


Olcsóbb üzemanyaggal intézhetjük a karácsonyi bevásárlást

Bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és 8 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol – értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 320-321 forintra, a 95-ös benziné pedig 326-327 forintra süllyed.


Milliókkal lehetnek olcsóbbak a lakások?

Januártól 5 százalékra csökken az új lakások áfája 150 négyzetméter alatti lakások és 300 négyzetméternél kisebb családi házak esetén. Sőt, nem lesz építési engedélyezés, lakásépítési illeték, igazgatási szolgáltatási díj sem, gyorsulnak az eljárások. Lakásépítési boom jöhet.