Orbán a Hyundai vezetőségével is tárgyalt Dél-Koreában
Megkezdte dél-koreai tárgyalásait csütörtökön Orbán Viktor. A kormányfő a hivatalos látogatás első napján üzleti vezetőkkel folytat megbeszélést lehetséges magyarországi befektetésekről.
Megkezdte dél-koreai tárgyalásait csütörtökön Orbán Viktor. A kormányfő a hivatalos látogatás első napján üzleti vezetőkkel folytat megbeszélést lehetséges magyarországi befektetésekről.
Az idei év utolsó negyedévében már lassabban bővülhet a magyar gazdaság, mint az év korábbi részében – írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.
Ismét tárgyalóasztalhoz ülnek csütörtökön az üzletek vasárnapi és munkaszüneti napokon való zárva tartását előíró törvénytervezetben érintett felek – írta a Napi Gazdaság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkárságának tájékoztatása alapján.
Az öbölmenti OPEC-tagországok közötti megállapodás hírére a Brent ára tovább hanyatlott, közép-európai idő szerint 20 óra körül 68 cent veszteséggel 77,65 dolláron jegyezték.
A Kanizsa Pékség Zrt. – amely bérbeadóként biztosította eddig az üzemcsarnokot a Choco Bonita számára – a csoportos létszámleépítéssel távozó 64 dolgozónak munkalehetőséget ajánlott, közülük 25-en jelezték, hogy átmennének a sütőipari vállalathoz.
A KSH publikálta várva várt szegénységi statisztikáit, melyekből többek között kiderült, hogy nyílik az olló a legszegényebbek és leggazdagabbak között, illetve Magyarországon a teljes lakosság 31,1 százalékát, azaz 3 millió 44 ezer embert érintett a relatív jövedelmi szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának legalább egy dimenziója.
Magyarország a régió gázelosztó központjává, európai Katarrá válhatna, ha itt lenne a Déli Áramlat végpontja. Persze ehhez meg kell küzdeni néhány ellenzővel – állítja a HVG energiapolitikai szakértője.
December 1-jétől kerülnek forgalomba a megújított tízezresek. Az MNB a 2014 és 2018 közötti időszakban folyamatosan újítja meg a jelenlegi bankjegysorozat címleteit.
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt dolgozója szerint "komolytalanok, röhejesek" az adóhivatal nyilvánosságra hozott vizsgálati dokumentumai. A volt dolgozó szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az 1200 oldalas iratanyagban semmi nem támasztja alá a vele kapcsolatban megfogalmazott következtetéseket. Arra a felvetésre, hogy egy interjúban azt mondta, nincs bizonyíték a korrupcióra, azt mondta, hogy arról neki nem is kell tudnia, azt a hatóságoknak kell felderíteniük.
Helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. devizahiteles perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, amely szerint tisztességtelenek a bank általános szerződési feltételei.