Újabb mélyponton a forint
 

Újabb mélyponton a forint

Kedden délután újabb forintgyengülési hullám bontakozott ki: az euró jegyzése a délelőtt 313-as szint környékéről 315,9-ig is elszaladt. Ezzel túl van a két és fél éves mélyponton a forint.

hvg.hu hvg.hu

Vaktölténnyel durrogtatott Seszták amikor az MVM kivásárlását emlegette
 

Vaktölténnyel durrogtatott Seszták amikor az MVM kivásárlását emlegette

Gazdasági értelemben alig van tétje annak, hogy az MVM-ben lévő nem állami részvényesek a cégben maradnak-e vagy sem. Vannak összesen tizenhárman, és a részvényhányaduk összes nem éri el a 15 századszázalékot. Viszont kérdezhetnek, és olyan céges iratokat kérhetnek, amit a jelek szerint a továbbaikban az állami cég (illetve rajta keresztül a kormány) megtartana inkább magának.

hvg.hu hvg.hu


Keveslik a borravalót – van, hogy szóvá is teszik
 

Keveslik a borravalót – van, hogy szóvá is teszik

A pincérek kapják a legtöbb jattot, de a legtöbben megszokásból adunk csak borravalót. A mértékéről magunk akarunk dönteni, és ezért elutasítjuk a számlába beépített szervizdíjat. Ez derült ki a Szallas.hu friss felméréséből. Meg az, hogy valójában nem a szolgáltatás minősége számít.

hvg.hu hvg.hu

2007 óta nem látott ilyet Európa
 

2007 óta nem látott ilyet Európa

Talán az jelzi igazán, hogy vége az eurózóna válságának, hogy 2007 óta nem látott mértékben lehet könnyen hitelhez jutni a közös uniós fizetőeszközt használó országokban. A nagy kérdés most az, meglesz-e a rendelkezésre álló hitelekhez a kereslet is.

hvg.hu hvg.hu

Meglódult a forint
 

Meglódult a forint

Az euróárfolyam áttörte lefelé a 313-as határt, már ennek is örülni kell.

MTI MTI




Kivonul a Lukoil Magyarországról
 

Kivonul a Lukoil Magyarországról

Az orosz vállalat csehországi kúthálózatának megvásárlását hétfőn jelentette be a Mol. A Lukoil kivonul Magyarországról és Szlovákiából is.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu


Életveszélyes házban él? Lehet, hogy változnak a szabályok
 

Életveszélyes házban él? Lehet, hogy változnak a szabályok

Megvizsgálják, hogyan oldható meg azoknak a lakhatása, akik életveszélyes házakban élnek, de nincs pénzük a karbantartásra. Az építészetért felelős helyettes államtitkár szerint ki kell dolgozni annak rendszerét is, hogy az érintett polgárok hogyan tudnak részt vállalni a felvetődő költségek viselésében.

MTI MTI