Leminősítette a Fitch Oroszországot

A befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette vissza Oroszországot pénteken a Fitch Ratings. Elsősorban az orosz gazdasági kilátások meredek romlásával és az idei évre valószínűsíthető mély recesszióval indokolták a lépést.



Most éppen 316 forint felett jár az euró árfolyama

Kissé gyengült pénteken a forint, az eurót délután négy órakor 316,42 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 316,06 forint után. Napközben az árfolyam 315,83 és 318,19 forint között alakult.




Nyolcéves rekordot döntöttek meg a magyarok Horvátországban

Mintegy 400 ezer magyar vendég több mint 2,1 millió vendégéjszakát töltött 2014-ben Horvátországban, ahol nyolc év óta nem regisztráltak ilyen kimagasló magyar adatokat – közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken.



KSH: ismét nőtt az exporttöbblet

Novemberben az export euróban számított értéke 3,2, az importé 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg 832 millió eurós többlete 76 millióval volt több, mint egy évvel korábban – jelentette az első becslés alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Paks 2 titkosítása: Jávor belecsap a lecsóba

Közleményt tett közzé Jávor Benedek európai parlamenti képviselő a Paks 2. szerződés titkosításával kapcsolatban. Jávor szerit nem titkosítható 4000 milliárd forint elköltése, ezért az Együtt-PM listájáról megválasztott EP képviselő betekintést kér a titokká nyilvánított paksi megvalósítási megállapodásokba, és eljárást kezdeményez az adatvédelmi hatóságnál a vélhetően szabálytalan titkosítás miatt.


Gyengült a forint

Gyengült péntek délelőtt a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.


Majdnem 200 milliós károkat okoztak a január elejei földrengések

A 2015. január elejei földrengéseket követően csütörtök délutánig 1626 kárbejelentés érkezett a hazai biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege eléri a 190 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat.


A bankhoz még a feleségünknél is jobban ragaszkodunk

Továbbra is alacsony a bankváltások száma a hazai lakosság körében, az ügyfelek háromnegyede az elmúlt 10 évben még egyszer sem váltott pénzintézetet – derült ki a Budapest Bank megbízásából készült kutatásból . Mindez felülmúlja az élet egyéb területein mutatott hűségünket is: ritkábban cseréljük le bankunkat, mint például munkahelyünket vagy partnerünket. A felmérésből arra is fény derült, hogy a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel lehetősége alig változtatott a lakosság pénzügyi szokásain az elmúlt évben.



316 forint egy euró reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest péntek kora reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a bankközi piacon.



Csipetnyi furfang kell hozzá, és vasárnap mégis eljut hozzánk az áru

Hiába erősködik a nemzetgazdasági tárca, van rá megoldás, hogy mégis hozzájussunk vasárnap a liszthez, tejhez, vagy bármi más élelmiszerhez. Jogilag mi bízunk meg egy fuvarozócéget, amely elhozza a Tesco által egy raktárba lepakolt árut, és minden legális lesz. De járható út a külföldön levő, határhoz közeli áruházakból rendelni a terméket. A külföldön bejegyezett webáruházakat sem tudja megfogni a magyar állam. Az egész az e-kereskedelemnek és a külföldnek lesz jó.


Matolcsyék bekeményítése milliárdokat hozhatott a konyhára

A tavalyi volt az első teljes év, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a pénzpiacok felügyeletét is ellátta. A jegybank elődjénél jóval keményebben lépett fel, nagyságrendekkel több büntetést rótt ki, és ez a szigor az idén is marad, sőt fokozódik – írta a Napi Gazdaság pénteken.