MSZP: Varga inkább nyújtsa be végre a költségvetést

Az MSZP arra szólítja fel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy szeptember 30-áig nyújtsa be a jövő évi költségvetést, amellyel egyértelműen megcáfolhatja azt, hogy 1700 milliárd forintos megszorítást tervez a kormány.


10-ből 9 magyar kőkorszaki módszerrel fizeti a rezsit

Még mindig hódít a sárga csekk, de a magyarok 30 százaléka a banki csoportos beszedési megbízást is kipróbálta már – derült ki egy felmérésből. A megkérdezettek abban megosztottak, hogy érdemes-e néhány száz forinttal többet fizetni, ha cserébe nem kell postára menni.






85 milliárdot kaszált az állam a letelepedési kötvényekből

275,5 millió euró névértékben sikerült eladni a letelepedési kötvényekből – mondta Rogán Antal a gazdasági bizottság ülése után, ahol átengedték azt a javaslatot, amely alapján 2015. január 1-jétől 250 ezerről 300 ezer euróra emelik a kötvény névértékét. 1102 vásárlóból eddig csak 47 ember váltotta letelepedésre a kötvényt.


Matolcsyék már magasabb hiányra számítanak, mint nyáron

Az államháztartás hiánya 2014-ben 2,8 százalék lesz a GDP-hez mérten az uniós módszertan szerint, míg 2015-ben 2,6 százalékra mérséklődik – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentéséből, amelyet a jegybank csütörtökön tett közzé.



Még egy pénzintézet keresetét utasították el

A felperes ugyan a jogszabályi környezet teljes körű figyelembevételét kérte, azonban a bíróság a perben nem vizsgálhatja a pénzintézmény magatartási kódexét sem. 441,5 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezték a takarékszövetkezetet.


Elindult az ország első magyar-szlovák álláskereső portálja

Új, ingyenes, álláskereső és -kínáló portál indult magyar-szlovák összefogással. Az egyedülálló kezdeményezés hét magyar megye és öt szlovákiai kerület munkavállalóinak, munkaadóinak nyújt lehetőséget, hogy mindenki az igényeinek megfelelő munkahelyet, illetve munkaerőt találja meg.


Nekiment Simicska lapja az állami kézbe került MKB-nak

Visszájára fordult az MKB Bank esetében az állam törekvése, hogy a banki képletek módosítási tilalmának bevezetésével igazságosabbá tegye a rendszert – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint a banknál ugyanis többszörösére emelkedtek a kisebb összegeket utaló ügyfelek díjai, ami egy szakértő szerint a közüzemi számlákat fizetőknek is rosszul jöhet.


Százmilliókat költ utazásokra a médiahatóság

Dolgozói nemzetközi utazásainak szervezésére keres vállalkozókat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely az utazásokra három év alatt 345 millió forint plusz áfa keretösszegben költene – írta a napi.hu.



Jegelik az új mobilhálózatot

Az új 450 megahertzes hálózat elsősorban az okos mérőórák kommunikációját szolgálná, de még nem kapta meg az NFM jóváhagyását.


A bolondját járatja velünk Orbán, mint tette Gyurcsány is

A töltött káposzta hányszor jó felmelegítve? Legalább harmadszor dob be valami nagy átalakítási, az állam jóárasításáról szóló programot az Orbán-kormány, ám az előző kettő kudarcát jelzi már az is, hogy négy éve egy helyben toporgunk, a magyar állam pedig sokkal drágábban működik, mint a szlovák, a cseh vagy a lengyel. Ráadásul most nem is kéne semmit csinálniuk, a gazdaság és az EU elintézi helyettük a munkát. De akkor miben mesterkednek? Valaminek helyet akarnak csinálni: mégis megvalósul az egyszámjegyű szja álma? Vagy az államadósság a nagy gond, amit a paksi atomerőműre kapott orosz gigahitel még tetéz is. Orbán Gyurcsány taktikáját másolja: beveti azt, amit egyszer már elsütött.