A NAV közzétette az egy hétvégés vizsgálati anyagot

Sok – az adóhivatal szerint adótitok védelme és bírósági ítélet előírásai miatt – kisatírozott lap, 1200 oldal, sokáig titkolt, most kényszerből nyilvánosságra hozott anyag az áfabotrány kirobbanása után azonnal lefuttatott hétvégi dokumentum. A NAV szerint ők jól csináltak mindent, a hivatal sötét színben tünteti fel Horváth Andrást. Az amerikai ügyvivő viszont korábban arra utalt, érdemes lenne a magyar kormánynak megnéznie a Horváth András által összegyűjtött információkat, anyagot, mert az korrupciós ügyekre utalhat.






Összeolvasztaná a négy közmédiás céget a Fidesz

A négy közszolgálati médiaszolgáltató - Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt. - egyesítésére vonatkozó javaslatot nyújtottak be a parlamentnek kormánypárti képviselők kedden.



Lázár: senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni

Senkinek sem kötelező a Miniszterelnökségen dolgozni, ez tényleg nem családbarát munkahely – reagált Lázár János arra, hogy a hírek szerint több családos dolgozó is felmondott a tárcájánál, mert nem tudták vállalni a reggel fél 8-tól este fél 6-ig tartó munkaidőt.





Matolcsyék azt is korlátozhatnák, mekkora autóhitelt lehet felvenni

A gépkocsi vásárlásához igényelhető hitel mértékét is az MNB jövőre hatályos adósság előírásai szabályozzák, így a vonatkozó paragrafusok kikerülnek a kormány rendeletéből, amelyben egy kötöttség maradna, a hétéves maximális futamidő - derült ki a kormány honlapján megjelent tervezetből.



Újabb 20 évet kapott Pakson a kettes blokk

További 20 évig üzemelhet a Paksi Atomerőmű kettes blokkja, miután az Országos Atomenergia Hivatal megadta az engedélyt a tervezett üzemidőn túli üzemelésére. Az új engedély 2034. december 31-ig szól.


Harminc helyen bukkant fel a kéknyelv-betegség Csongrádban

Összesen harminc gazdaságban mutatták ki a kéknyelv-betegség vírusát Csongrád megyében – közölték a megyei kormányhivataltól kedden. Jelezték azt is, hogy a betegségnek nincs élelmiszer-higiéniai vonatkozása, és az esetlegesen fertőzött állatokból előállított élelmiszerek sem veszélyesek az egészségre.


Vlagyimir Putyin tényleg térdre zuhant?

Oroszország rohamtempóban fejleszti hadseregét, folyamatosan az európai NATO-tagállamok környékén járőröznek gépei. A védelmi szektorba öntött pénzek rohamos emelkedésének ugyanakkor az orosz gazdaság lassulása, a kőolaj árának zuhanása gátat szabhat. Vlagyimir Putyinék most felrakták a csizmát az asztalra, ami inkább a gyengeség jele lehet. Oroszország nincs jó helyzetben.




Ide öntheti a pénzét jövőre is a magyar

Az elmúlt két évben folyamatosan csökkenő hazai kamatkörnyezet hatására a megtakarításokkal rendelkezők széles köre váltott betétekről befektetési alapokra. A CIB Alapkezelő adatai szerint azok, akik határozott futamidejű alapok befektetési jegyeit veszik, a lejárat után is jó eséllyel fektetnek más, hasonló befektetési termékbe. Az alappiac 2014-ben is szépen teljesít, hiszen az első tíz hónapban 19 százalékkal nőtt a kezelt vagyon nagysága. A CIB Alapkezelő szakemberei úgy látják: 2015-ben a tőkevédett alapok mellett még nagyobb hangsúlyt kaphatnak majd más típusú termékek is, hogy kielégítsék a magas hozamhoz szokott befektetői igényeket.


A Moody's-nak tetszik a forintosítás

Pozitívnak tartja a forintosítási törvényt a Moody's. A hitelminősítő szerint a forintosítással megoldódik minden átváltással kapcsolatos kérdés, illetve a döntés hitel szempontból pozitív a magyar jezáloglevelekre nézve. Az ügyfelek így megszabadulnak az árfolyamkockázattól, a forintosítás pedig megerősíti törlesztési képességüket.