Lecsapott a NAV egy 300 fős, ötnapos gigarazzián

Hét hatóság háromszáz főt mozgósító ötnapos ellenőrzést tartott a Ganz-telepen – közölte a NAV, amely szerint ezzel veszélyes műszaki cikkek, romlott élelmiszerek és százmillió forintot meghaladó értékű hamis márkajelzésű ruha forgalomba hozatalát akadályozták meg.


Öt hitelből egyet már 90 napja nem fizetnek a háztartások

Csökkent a háztartások hitelintézetekkel szemben fennálló tőketartozása az idei harmadik negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent tájékoztatóból. A háztartási hitelek 19,4 százaléka volt 90 napon túli késedelemben szeptember végén.


Megváltoznak a postai csekkek január 1-től

Januártól a postai csekkeken is megjelennek a QR-kódok, amelyek segítségével otthonról is ki lehet fizetni a számlákat – mondta Kovács Zoltán, a Magyar Posta Zrt. ügyféltámogatási vezérigazgató-helyettese a Kossuth rádióban.




Varga Mihály: "ez egy álnyugdíjpénztár"

Azok, akik tisztességesen fizetik a tagdíjat, arra számítanak, hogy a magánnyugdíjpénztártól majd járadékuk lesz, de nem lesz, mert a többi tag nem fizeti a tagdíjat és így ez egy álnyugdíjpénztár, mert a tagdíjakból csak a saját működését finanszírozza, azaz feléli a tagdíjat – mondta a nemzetgazdasági miniszter a köztévében a magánnyugdíj-pénztárak esetleges bezárásáról szólva. Arról is beszélt, hogy ezen a héten szavaz a forintosításról az Országgyűlés.






Szász Károly még ismerkedik a Semmelweisszel, kiállt a rektorral

A kezdeti bizonytalanságok, kételyek után jónak bizonyul a kancellári rendszer a Semmelweis Egyetemen (SE), az intézmény hasznát látja az együttműködésnek – mondta Szél Ágoston, a SE rektora szakújságíróknak egy háttérbeszélgetésen. A héten egyébként a felsőoktatásért felelős államtitkárság egyhetes továbbképzést rendez a kancellároknak.


GKI: romlottak a fogyasztói várakozások

Novemberben kissé csökkent a GKI-Erste konjunktúraindex az októberi, igen magas értékéhez képest; az üzleti várakozások nem változtak, a fogyasztóiak viszont romlottak – közölte a GKI az MTI-vel.


És akkor lexikon lett Orbán fecnijéből

Újabb adók jövőre, megszűnő szociális segély, gyanús étolajok, kiutált Tesco és Auchan, központosított dohány-nagykereskedelem, Széles Gábor a webkereskedelemben utazik. A kólaautomaták pedig lehet, hogy eltűnhetnek. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.




Földadóról suttognak fideszes berkekben

A vidék képviseletéről, a gazdák problémáiról is szó volt a Kisgazda Polgári Egyesület szombati budapesti közgyűlésén. Az egyesület ellenzi az esetleges földadót.


Sok új milliárdosunk lett

Sok az új milliárdos, derül ki a Népszabadság leggazdagabb magyarokat bemutató Top 150 kiadványából, amely egy hét múlva jelenik meg.


Az állam ölébe hull nyugdíjasok ezreinek lakása

Van ötezer nyugdíjas, aki úgy döntött, átadja lakását egy cégnek, attól cserébe egyszeri pár millió forintot, aztán havonta 50-100 ezret kap haláláig. Most az állam bejelentkezett ezekért a nyugdíjasokért. De az állam évente ingyen is hozzájut durván háromezer személy vagyonához, ami ruhát, széket és megannyi apróságot is jelent - cégtulajdonon vagy ingatlanok kívül.



A brit cégeknek kötelező felnyomni a korrupt magyarokat

Az Ökotárs ügyének fejleményeit nagyon figyelmesen követik - mondta a hvg.hu-nak az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, ha pedig azt kérdezik Jonathan Knott-tól, nekik beszéltek-e már brit cégek vezetői magyarországi korrupcióról, erre lakonikusan csak annyit válaszol: ezt kötelességük megtenni. Ami a bevándorlás szabályozását célzó londoni terveket illeti, szerinte csak azokat szűrnék ki, akik visszaélnének az ottani lehetőségekkel.