Az állam többet kér a maga fenntartására

Magára jóval többet, oktatásra kevesebbet költ az állam jövőre. Lázár gigaminisztériuma óriási pénzzel játszik. A jövedelempótló támogatásból élők negyedét, pár tízezer embert jövőre közmunkára kényszerítik, a segélyek egy részét az önkormányzatok fogják elbírálni. Az önkormányzatokat arra bátorítja a kormány, hogy találjanak ki helyi adókat. Hogyan harcol az adócsalókkal a NAV, ha csökkentik a büdzséjét?


Tiltakoznak a netadó és a cafeteria-adóemelés ellen a vasasok

A Vasas Szakszervezeti Szövetség szerint a kormány az állami többletbevételeket ismét a munkavállalók rovására, a munkáltatói terhek növelésével kívánja megteremteni, ráadásul az érdekegyeztetés teljes mellőzésével, a szervezet ezért felszólítja a kabinetet, vonja vissza a béren kívüli juttatások tervezett adónövelési tervét, "ne tegyen további terheket a munka világa szereplőire sem cafeteria adó, sem internetadó formájában" – közölte Balogh Béla, a szövetség elnöke.


Megkapta a Digi az engedélyt, ezt tervezi a mobilpiacon

A Digi Kft. átvette a hang- és adatátvitelre is alkalmas frekvenciák használatához és hálózatok üzemeltetéséhez szükséges rádióengedélyt, miután a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) október 16-án aláírta a céggel a hatósági szerződést – közölte az NMHH csütörtökön.



Algatermesztő nagyhatalommá válhat Makó

Az ország legnagyobb algatermesztő rendszerét alakították ki Makón. A megtermelt biomasszát elsősorban talajjavításra használják, de a megoldással takarmányozási alapanyag is előállítható – közölte a Bay Zoltán, az Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. biotechnológiai intézetének vezetője csütörtökön.


Varga előállt a költségvetéssel

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átnyújtotta Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2015-ös költségvetés tervezetét. A kormány 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos deficittel számol jövőre. Marad a családi adókedvezmény, növelik a rendvédelmi dolgozók bérét, több pénzt szánnak a háziorvosoknak. Több pénzt szánnak közmunkára, egészségügyre, az önkormányzatok pedig adósság nélkül indíthatják az évet. Az internetadóval kapcsolatban Varga elmondta, hogy minden javaslatot tárgyalni fognak a kormányülésen, a képviselők ugyanis számtalan módosítást nyújtottak be ehhez.


Eddig 361 millió euróba került az Erstének a devizahiteles törvény

A 2014 első kilenc hónapjára vonatkozó eredmény megfelel a nyár folyamán kiadott előrejelzésnek – közölte Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója. Ahogyan várható volt, az idei év első három negyedévében 1484,0 millió euró nettó veszteség keletkezett a banknál, pedig a 2013-as azonos időszakban még 430,6 millió eurós nyeresége volt.


Orbán volt minisztere differenciáltan kezelné a multikat

Differenciált megközelítést igényelnek a multinacionális vállalatok gazdaságpolitikai és társadalmi szempontból, teljesen más szerepet játszanak ágazatonként – mondta Chikán Attila egyetemi tanár, a Versenyképesség Kutató Központ igazgatója a Világgazdaság által rendezett Multicégek Magyarországon: hoztak, láttak, vittek? című konferencián.



Ötszörös forrást ad az EU energiahatékonyságra

Nagyságrendekkel nőnek az energiahatékonyságra jutó uniós források 2015-től, és kifejezetten energiahatékonysági célú hitelek dömpingjére is lehet számítani. A Magyar Energiahatékonysági Intézet (Mehi) éves szakmai konferenciáján beszéltek erről az EU, illetve a magyar kormányszervek képviselői. Meg arról, hogy az elkövetkező években mindennek köszönhetően sok minden alaposan megváltozhat.


Jövőre sem emelik a köztisztviselők illetményét

Tállai András NGM-államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából az derül ki, hogy a kormány nem tervezi az illetményalap növelését, szerintük az eddigi intézkedésekkel így is eléggé segítették a köztisztviselőket.



Add csak ide szépen a megspórolt pénzed, mondja a kormány

Újabb szektorra mér csapást a kormány egy különadóval. A lecsökkent kamatok miatt a bankbetétekből egyre többen vitték át a pénzüket a befektetési jegyekbe, most ettől a szektortól veszi el a kedvet az új sarc. Igazából egy jó hely marad, ahol valamennyit fial majd a pénz: az állampapírok. És a kormány tárt karokkal várja a megtakarított pénzeket.



Másodfokon is pert vesztett a CIB Lízing

A másodfokú bíróság szerint a pénzintézet fellebbezése megalapozatlan, az első fokon eljáró törvényszék a kívánt mértékben eleget tett indokolási kötelezettségének és a tényállást helyesen állapította meg.


Történelmi mélypontra zuhant a rubel

Folytatódik az orosz rubel árfolyamának gyengülése a nemzetközi devizapiacokon, az amerikai dollárral szemben történelmi mélypontra jutott, egy dollárért csütörtök reggel már 43,66 rubelt kellett adni.



Milliárdos áfacsaló házaspárt fogott el a NAV

Egy szegedi könyvelő és férje irányította bűnözői csoportot leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a cukor, étolaj és húsipari termékek áfájával csaló gyanúsítottak egymilliárd forintot meghaladó kárt okoztak a költségvetésnek.