Napi Gazdaság: A teljes paksi bővítés átkerül a Miniszterelnökséghez

A szakmai felügyelet már eddig is a Miniszterelnökség alá tartozott, miután idén júliusban a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztossá nevezték ki Aszódi Attilát. A paksi bővítéshez kapcsolódó hatáskörök átrendezésével az MVM újabb kulcsfontosságú területet veszíthet el.


Ma három devizahiteles per lesz

A Fókusz Takarékszövetkezet keresetét első fokon tárgyalja a Fővárosi Törvényszék, míg az UniCredit Ingatlanlízing Szolgáltató Zrt. és az MKB Euroleasing Autólízing Zrt. keresetét másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla.


Példátlan állami segítséggel juttatja új autóhoz polgárait egyik szomszédunk

Románia az első autóhoz jutást állami hitelgaranciával támogatja meg. A kormány célja, hogy megmentsék az autóiparban dolgozók munkahelyét, valamint hogy kevésbé szennyező autók legyenek forgalomban. A vásárlónak a legfeljebb 50 ezer lej értékű új autó árának 5-10 százalékát kell előlegként befizetnie, a különbözetre felvett hitelt pedig legfeljebb hét év alatt kell törlesztenie. Az állam a hitel felére vállal garanciát, a másik felére pedig a megvásárolt autó a fedezet.


"Ez történt, tehát sikeres vagyok" - Az RTL-nek sikerült elcsípnie Mészáros Lőrincet

Az RTL Klub elcsípte a felcsúti falunapokon Mészáros Lőrinc polgármestert, Orbán Viktor személyes jó barátját, aki évekig nem állt a kamera elé. A polgármestert nem viselték meg a támadások, szerinte ő már a '90-es években is jómódban élt és csapatával együtt "megküzdenek" minden egyes munkáért. Szerinte nehéz megjósolni, hogy ennyire sikeres lett volna akkor is, ha nem a Fidesz nyeri a választásokat, de mivel ők nyerték, ezért sikeres.


Avokádót, banánt, ananászt és narancsot is ellenőriz a Nébih

Az ellenőrzés célja a citrusféléknél a penészes, romlóhibás, esetleg fagyott, nem megfelelő létartalmú gyümölcsök, az érlelés során bekövetkező etilén perzseltség, az avokádónál az éretlen vagy túlérett, romlóhibás gyümölcsök, a banánnál pedig a túlérett vagy az érlelés során elkövetett hibák miatt ízetlen, zöld gyümölcsök kiszűrése.


Mennyit és mikor? – Nyomozás a hitelpénz után a bankvilágban

Úgy fest, kollégánk egy nagyobb talált összegbe szalad bele a devizahitelesek kimentésével, lévén maga is huncutul "bepalizott" (volt) devizahiteles. Csak a legfontosabb kérdésekre, azaz: mennyit és mikor kap vissza, nem tud egyértelmű választ kapni. Úgy döntött: utánajár. Kapitalista realizmus - folytatásokban - a hvg.hu gazdasági rovatából. Az már most kiderült, hogy a bankban nincs olyan gomb az ügyfélelosztó gépnél, hogy devizahitelesek pénzének visszaadása.


Greenpeace: Álljon el a kormány a paksi paktumtól!

A Roszatom reaktorépítési projektjeit a Greenpeace szerint nem csupán a megfelelő biztonsági ellenőrzési mechanizmusok hiánya és biztonsági aggályok, de késedelmek és költségtúllépések is jellemzik, csakúgy, mint a nukleáris iparág minden más szereplőjét a világ bármely részén.


Megtorolja rajtunk a Gazprom az ukrán gázszállítást

A lengyelek, szlovákok és magyarok az elmúlt két évben 3,8 milliárd köbméter orosz gázzal segítették ki Ukrajnát. A gyakorlat megakadályozására az orosz parlament már előkészített egy büntető hatású törvényt.


Adósságrendezést kezdeményezett Esztergom ellen egy vállalkozó

Adósságrendezést kezdeményezett az esztergomi önkormányzat ellen a Tatabányai Törvényszéken Gimesi Sándor vállalkozó, mert a testület nem fizette ki cégének a Mária Valéria mélygarázzsal kapcsolatos, korábbi adósságrendezési eljárásban jogerősen megítélt összeg utolsó részletét.


Egymilliárd eurót kap az Euro Disney, hogy működni tudjon

Egymilliárd euróval feltőkésíti a Párizs közelében található Euro Disney szórakoztató parkot az amerikai anyacég, a The Walt Disney Company - jelentette be hétfőn az Európa leglátogatottabb magánkézben lévő turisztikai célpontját üzemeltető Disneyland Paris.



Biomassza fűtőműve lett Mohácsnak

Megújuló tüzelőanyagból biztosítja távhőigényének 75 százalékát jövő januártól Mohács annak a biomassza fűtőműnek köszönhetően, amelyet hétfőn adtak át a Duna-parti városban.



6 munka, amit bárhonnan lehet végezni

Az internet és a távmunka terjedésével már rengeteg olyan munka van, amelyhez nem szükséges egy irodába elmennünk nap mint nap. Itt egy válogatás most azokból a munkákból, melyeket bárhonnan lehet végezni.


Egy pohár bor 400 ezerért: ön megvenné?

Hongkongban egy aukción megdőlt az egy borkollekcióért valaha adott legnagyobb összeg rekordja. 114 üveg burgundiért 1,6 millió dollárt fizetett a szerencsés vásárló. Ez azt jelenti, hogy minden egyes pohár bor 410 ezer forintba került.


Mégsem hoz édes álmot a paplan, megtévesztették az embereket

Megtévesztette a fogyasztókat egy egyéni vállalkozó, amikor a "Sweet Dream alvásrendszer" nevű termékét az egészségre gyakorolt valótlan hatásokkal népszerűsítette - ezt állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért összesen 25 millió forintra megbírságolta.




Lefulladóban van a világgazdaság

A Brookings Institution és a Financial Times közösen vezetett teljesítménymérője szerint a feltörekvő és a fejlett gazdaságok zömében egyaránt a kibocsátás növekedésének széleskörű lendületvesztése tapasztalható, és emiatt az idei növekedési előrejelzések további rontása várható.


45 év feletti? Akkor már tuti a nyugdíjra gyúr

Az MNB adatai szerint a lakossági vagyon a válság kitörése óta egyre nő, és idén az első félévben az adósságok levonása után már 11 százalékkal több pénze maradt a lakosságnak, mint egy évvel korábban. Ez a kedvező folyamat a lakossági hitelek rendezését, illetve a kormányzati energiaár-csökkentéseket követően tovább gyorsulhat. Noha ezen intézkedések növelik a háztartások jövedelmét, várakozások szerint a fogyasztási-megtakarítási döntéseknél az óvatossági megfontolások továbbra is erősek maradnak, melynek köszönhetően a megtakarítási ráta is magas marad. Érdekes kérdés ennek kapcsán azonban, hogy mire fordítja e forrásokat a lakosság.