Matolcsyék mondják meg, mennyi hitelt vehetünk fel

Az MNB fogja szabályozni, mekkora hitelt vehetünk fel. A jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató az ügyfelek legális jövedelmének arányában korlátozza a még vállalható törlesztési terheket. A hitelfedezeti mutató a fedezetek (lakásérték) arányában korlátozza a felvehető hitelek nagyságát. Az viszont továbbra is nagy kérdés marad, hogy mennyire fehérednek majd az új szabályozás miatt a jövedelmek.


Hat éve nem volt ilyen kevés munkanélküli

2014. május–júliusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 92 ezer fővel, 354 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,2 százalékponttal, 7,9 százalékra mérséklődött – közölte a KSH. A statisztikai hivatal emellett azt is közölte, hogy 2014. május–júliusban 4 millió 127 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 164 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,8 százalékra emelkedett.


Szépített a KSH a júniusi kiskereskedelmi adatokon

Júniusban 4,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított és a nyers adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest – jelentette második becslése alapján a KSH. Összehasonlítható adatok szerint a növekedés 1,6 százalékos volt.




Skót pénzügyminiszter: Font nélkül adósságátvállalás sem lesz

Skócia nem vállalja át az Egyesült Királyság teljes államadósságának rájutó részét, ha függetlenné válása esetén nem használhatja tovább a fontot – mondta kedd este a skót pénzügyminiszter egy Edinburghban rendezett szakpolitikai vitán. John Swinney szerint a skót kormány továbbra is azt szeretné, hogy Skócia az Egyesült Királysággal kötendő hivatalos valutauniós megállapodással megtarthatná a fontot. A skót kormány ebben az esetben átvállalná a brit államadósság "méltányos hányadát".


A horvátok közleményben vágnak vissza a Molnak

A horvát kormány szerint az általuk kezdeményezett választottbírósági eljárás végén a bíróság kimondta, hogy a Mol-INA megállapodásokat korrupt módon kötötték meg, így azok érvénytelenek. Ezzel a Mol azon korábbi közleményére reagáltak, amelyben a magyar olajvállalat azt közölte ugyanezen bíróság döntéséről, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit.


Kiderítették, hová lett Giró-Szász András

Két hónappal ezelőtt a kormányszóvivői posztról távozó Giró-Szász András visszatért korábbi tanácsadó cégéhez, a kormányzatnak és a Fidesz-frakciónak is dolgozó Strategopolis Kft.-hez - írta meg a Napi.hu kedden.




Nagyon sokan vettek idén autót

Még tart a használtautó-piac lendülete, az idei első félévben csúcsközelben volt az autó adásvétel, viszont a magyarországi autópark fiatalodását nem segíti az újautó-eladások alacsony szintje, valamint a külföldről beérkező idős autók áradata sem.


38 térkép, melyek elmagyarázzák az egész világgazdaságot

Egyre jobban globalizálódik a világ, a kereskedelem, a gazdasági kapcsolatok mindinkább határokon nyúlnak át. A Vox.com most összeszedett több tucat térképet, mellyel azt szemléltetik, mennyire is összetett a világgazdaság, illetve milyen változások zajlanak jelenleg.




Így tolhatnának ki igazán Putyinék a Nyugattal

Az ukrán válság és a maláj gép lelövése következtében egyre inkább eldurvul a viszony Oroszország és a Nyugat, de leginkább az EU között. Oroszország az élelmiszerembargó után például egyre több McDonald's éttermet zárat be, de az uniós gépjárműimport korlátozása is szóba került. A korlátozások egyes cégeknek komoly gondokat okozhatnak, az élelmiszeren kívül ugyanakkor vannak olyan, már igen specifikus területek, ahol az oroszok komoly fejtörést okozhatnának egyes szektoroknak. Ilyen például Ausztrália esetében a lóhús kitiltása, vagy Kanadánál a bányászati eszközök behozatalának leállítása.


Matolcsyék nem hozták rá a frászt az elemzőkre

Legalább egy évig nem mozdul az MNB-alapkamat londoni elemzők szerint. A keddi kamatdöntést követően magyarországi elemzők is úgy vélekedtek, hogy rövid távon jó esély van a jelenlegi alacsony kamatszint tartására.


Robbant egy pékséglánc a szomszédban

Újabb öt egységgel bővíti szlovéniai bolthálózatát a horvát Mlinar pékséglánc, ezzel pedig duplájára növelné a cég a helyi piacon részesedését.


Feljelentést tesz az Együtt-PM az Eiffel Palace megvétele miatt

Az Együtt-PM szövetség feljelentést tesz az Eiffel Palace irodaház megvásárlása ügyében, ugyanis szerintük felveti a hanyag vagy hűtlen kezelés gyanúját, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a piaci árnál drágábban, 18 milliárd forintért vásárolta meg az ingatlant - közölte Pápa Levente, az ellenzéki szervezet gazdaságpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Nem nyúltak hozzá itthon az alapkamathoz

2,1 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a monetáris tanács kedden. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak és összhangban van a jegybank korábbi kommunikációjával.


Húszezren veszthetik el állásukat Kelet-Magyarországon

A jövő évtől több tízezren veszíthetik el állásukat az amúgy is munkanélküliség sújtotta Kelet-Magyarországon, ha nem sikerül pótolni a most kieső korábbi EU-s szekezetátalakítási támogatást a dohánytermelésben.