"Az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben"
A kormány szerint az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben, a devizahitelek elszámolását rendező törvényről pedig a következő kormányülésen dönthetnek.
A kormány szerint az állam sikerrel tudja megvédeni az embereket a bankokkal szemben, a devizahitelek elszámolását rendező törvényről pedig a következő kormányülésen dönthetnek.
MTI
Az AXA Bank Europe SA magyar állam ellen indított perében tartott szerdai tárgyaláson a Fővárosi Törvényszék elutasította a pénzintézet azon indítványait, amelyekben az Alkotmánybírósághoz, illetve az Európai Unió bíróságához fordulást kezdeményezett.
MTI
A gázolaj literenkénti átlagára 424-425 forintra, a 95-ös benziné 414-415 forintra nő pénteken.
MTI
A kormány törvénymódosítást kezdeményez egyes, pontosan körülhatárolt esetekben kiszabott e-útdíj-bírságok elengedéséről, a bevezetési időszakban ugyanis a még gyakorlatlan felhasználók díjat fizettek ugyan, de ezt nem mindenben az előírásoknak megfelelően, késve vagy téves bevallás alapján tették.
hvg.hu
A miniszterelnök és Simicska Lajos találkozója sem hozott békét Orbán Viktor és környezete, illetve a volt pártgazdaságis üzletember között – kormányközeli források ezt állították a HVG-nek.
HVG
Az eurót reggel hét órakor 313,19, délután negyed ötkor pedig 312,69 forinton jegyezték.
MTI
Csütörtökön a kettes blokk 500 megawattos kapacitása 250 megawattra fog csökkenni, hogy megjavítsanak egy mechanikai hibát.
MTI
MTI
hvg.hu
Oroszország törvénytervet készített a nemzetközi SWIFT bankközi fizetési rendszer kiváltására saját fizetési rendszerrel – idézték orosz hírügynökségek szerdán Alekszej Mojszejev pénzügyminiszter-helyettes nyilatkozatát.
MTI
Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, a Magnit egyelőre jegeli azt a tervet, hogy logisztikai központot nyit Magyarországon.
MTI
Mit szólna ahhoz, ha akár 60-70 százalékkal olcsóbban jutna hozzá vonatjegyéhez annak fejében, hogy már hónapokkal korábban lefoglalja a helyét? Utópiának tűnik, pedig nem az! A németek mellett a franciák is egyre inkább rákapnak a budget railre, a fapados vasútra. De már Szlovákiában is elindult a magánvasút, és a csehek is élvezhetik annak áldásait. Tőlünk ez fényévnyi távolságra van.
Nagy Gergő
Nagy Gergő
Szabó-M- István
Nyilván nem feleltek meg az OTP Bank szerződései annak a döntésnek, amit a Kúria utólag hozott – mondta Csányi Sándor elnök-vezérigazgató az InfoRádiónak. A várható ítéletekről szólva úgy fogalmazott: a banki szerződések különbözőek, nehéz jósolni, hogy a többi bank milyen szerződéseket kötött, és ettől függően lesznek-e eltérő ítéletek.
MTI
Kétszázmilliárd forintot, a teljes magyar felsőoktatás éves állami támogatásának másfélszeresét juttatta saját alapítványainak a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a HVG címlapsztorijából, ami végigveszi, kik lehetnek az oktatási célokkal magyarázott gigantikus vagyonátadás nyertesei.
HVG
Két-három nappal a határidő előtt húzták ki a talajt egy új, reménybeli budapesti kézilabdaklub alól, amelynek a fő szponzora a hírek szerint a Közgép lett volna. Az Origo úgy értesült, hogy a Közgép az utolsó pillanatban visszalépett, és mégsem vállalta a csapat finanszírozását. Az új klubhoz több játékos átigazolt volna Simicska Lajos kedvenc csapatától, az MKB Veszprémtől.
hvg.hu
A spanyol ruházati cég seriffpizsamának szánta a csíkos, sárga csillaggal díszített ruhákat, ám az új termék sokakban a náci lágerek foglyainak rabruháit idézte fel. A Zara elnézést kér és visszahívja a pizsamákat.
MTI
MTI
hvg.hu
Akár középfokú, akár felsőfokú képzésen tanulsz, vannak és lesznek is pénzügyeid. Nem csak az ösztöndíjra, de a diákhitelre is jó lehet egy bankszámla, melyhez ma már több banknál korszerű PayPass kártyát is kapcsolhatsz. Íme egy bő lista bankok diákszámláiról.
hvg.hu
Az adóellenőrök a kereskedők kétharmadánál találtak szabálytalanságot Budapesten két távol-keleti termékeket árusító üzletközpontban. Az esetek több mint felében eltitkolták bevételeiket a kereskedők – közölte a NAV szerdán.
hvg.hu
Chritsinte Lagarde nem mond le tisztségéről és fellebez a francia köztársasági bíróság határozata ellen. Az IMF vezetőjét egy üzletembernek nyújtott, 2008-as kártalanítás ügyében vették elő, hanyagsággal vádolják. Lagarde akkor még a francia gazdasági minisztérium vezetője volt.
MTI
“Az OTPdirekt szolgáltatások (internetbank, telefonos ügyintézők, SmartBank) technikai okok miatt nem elérhetők” – ez az üzenet volt olvasható az OTP Bank oldalán még szerdán késő délelőtt is. Kora délutánra helyreállt a netbank működése.
hvg.hu
Európából fogja megoldani a téli gázellátását Ukrajna, de Kijev nem zárja el a területén átmenő gázvezetékeket. Moszkva adna el gázt Ukrajnának, de csak akkor, ha Kijev előre fizet.
MTI
Egy Reddit-felhasználó térképre pakolta, hogy az egyes európai országokban kik a leggazdagabb emberek. Magyarországról Demján Sándor milliárdos üzletember fért fel a térképre.
hvg.hu