Nem lesz gáz, mert nem tárolunk be eleget a tározókba?

A kormányzati energiapolitika előszeretettel hivatkozik arra, hogy az energiabiztonságot növeli a magyar állami tulajdonú gáztárolórendszer, az állami tulajdonú gázkereskedelem, a magyar gázvezeték. Amiről kevés szó esik: a gáz, amivel a rendszer működik, orosz. Az azonban nagyobb baj, hogy az üresre szívott gáztározók visszatöltése nem zajlik kellő ütemben – írta meg az EnergiaGorilla blog.


303,5 forinton jegyzik most az eurót

Gyengült a forint hétfőn a bankközi devizakereskedelemben: az eurót a kora reggeli 302,58 forint után délután négy órakor 303,56 forinton jegyezték.





Politikai vitanapot akar Paksról az LMP

"Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi bővítés" címmel kezdeményez vitanapot az LMP. A tervek szerint tematikusan végigvennék, hogy a kormány "mit nem csinált" az alternatív energiahordozók helyzetbehozásáért.


LMP: a kormány a bankszövetség oldalára állt

A kormánypártiak még tárgyalni sem hajlandóak a devizaalapú hitelezés megtiltásáról, illetve arról, hogy ne lehessen végrehajtást kezdeményezni közjegyzői okirat alapján - mondta Schiffer András.


Jávor: új kockázatokat is vizsgálni kell a paksi bővítés ügyében

Az Együtt-PM társelnöke blogján teljes egészében nyilvánosságra hozott egy 11 dokumentumból álló tanulmánycsomagot, amely a telephely vizsgálatát alapozza meg. Szerinte az iratok alátámasztják, hogy olyan kockázatok is felmerülnek, amelyeket eddig nem tártak a nyilvánosság elé a paksi bővítéssel kapcsolatban.



Varga Mihály: nagy valószínűséggel lesz reklámadó

Semmi szokatlan nincs abban Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint, hogy az államháztartási hiány idén már elérte az egész évre tervezett hiány 97 százalékát, valamint arról is beszélt, hogy nagy valószínűséggel bevezetik a reklámadót.



Félig eladták a Takarékbankot

Az értékpapírok több mint 9 milliárd forintos vételárát a vevő megfizette, az egyik eladó, a Magyar Posta azonban addig nem ruházza át a részvényeket, amíg azokat a Fővárosi Törvényszék átmeneti végzésében elrendelt elidegenítési tilalom terheli.



A Gazprom kegyes gesztust tett Ukrajnának

Az ukrán Naftohaznak eredetileg hétfőig kellett volna átutalnia a júniusra igényelt energiahordozó árát a Gazprom számára, azonban kaptak még egy hét haladékot.


Megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele

A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. Az arány Magyarországon igencsak elkeserítő: a gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak. A helyzet ráadásul 2007 óta rendkívüli mértékben romlott hazánkban a kutatás szerint.



Hónapokkal ezelőtt volt ilyen olcsó az arany

2013 novembere óta nem volt ilyen hosszú egybefüggő időszak, amikor csökkent az arany ára. Az aranyat sok befektető biztonsági megtakarításnak tartja, akkor vesznek belőle, mikor túl nagy a kockázat a részvénypiacokon. Mivel azonban a napokban világszerte nőttek részvényárfolyamok, most kevesen vásárolnak aranyat.


Megugrott a magyar külkereskedelmi többlet az első negyedévben

Az első negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a kivitel euróértéke és 3,9 százalékkal a behozatalé. Az exporttöbblet 1,929 milliárd euró volt, 299 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette hétfőn a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).