A Kúria döntése: az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen volt

A Kúria a közismertté vált Kásler-ügyben kimondta: az érintett devizahitelszerződésben az árfolyamrést előíró szerződési pontok érvénytelenek. A szerződés viszont ettől még nem lesz érvénytelen, hanem kijavítják. Fontos eleme a történetnek, hogy ez nem minden szerződésre érvényes döntés, az árfolyamrés visszafizetésével legfeljebb pár tízezer forinthoz juthat egy adós, és külön kell perelnie érte a bankját. Június közepén jön a jogegységi határozat, amelyben egységesíthetik az árfolyamrés bírósági megítélését, és döntenek az egyoldalú szerződésmódosítások kérdéséről is.




L.Simon a reklámadóról: Ez még csak a kezdet

A közösségi oldalakat is bevonnák az adózói körbe a tervek szerint – mondta a reklámadóról szóló törvényjavaslat előterjesztője. L. Simon László fejében az is megfordult, hogy a reklámadóból származó bevételt "megcímkézzék".




Varga: Két fronton is egyeztetünk Brüsszellel

Az unióval két fronton folynak az egyeztetések, a lakosságienergiaár-csökkentést követően pedig a kormány a gazdasági élet szereplői számára is mérsékelni szeretné az energiaárakat – erről is beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaságnak.


Matolcsyék és az állam finanszírozhatja a "rossz bankot"

A "rossz bankba" a kétes hiteleket gyűjtenék össze, hogy segítsék a vállalati hitelezés fellendülését. Az állam és az MNB finanszírozhatja a projektet a Magyar Nemzet szerint, 3-4 hónap múlva döntés születhet a létrehozásáról.




Moszkva egyelőre nem zárja el a gázcsapot Ukrajnának

Amíg tartanak a háromoldalú tárgyalások az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között az energiaellátás biztonságáról, addig Moszkva biztosan nem állítja le a gázszállításokat – derül ki az egyeztetések hétfői, brüsszeli fordulóját követően kiadott nyilatkozatból, amelyet az Európai Bizottság tett közzé.


Reklámadó: Hidegzuhanyként érte a szakmát Orbánék új sarca

A Magyar Reklámszövetség tavaly és idén is tárgyalt a kormánnyal az iparágat érintő esetleges új adókról, de a szakmai szereplőket semmilyen módon nem értesítették, hogy mi van készülőben. A kieső bevételre adott válasz a médiacégektől csak a munkahelyek megszüntetése, valamint a magyar nyelvű tartalomelőállítás visszafogása lehet. A szervezetek közleményükben azt állítják, hogy "a kommunikációs iparág a nemzetgazdaság motorja".


A Barátok közt és a Jóban Rosszban végét jelentheti a reklámadó

Az RTL Klub után a TV2 is tiltakozik a tervezett reklámadó ellen. A másik országos kereskedelmi televízió hétfői közleményében azt írják, hogy az újabb teher ellehetetlenítené a társaság működését, illetve a mostaninál jóval kevesebb pénzt tudnának saját műsorok gyártására készíteni. Utóbbi komoly leépítésekkel járna – tették hozzá. Az RTL Klubnál ugyancsak népszerű műsorok tűnhetnek el.


Ötből négy embernek alig megoldható egy temetés finanszírozása

Több mint két és fél havi nyugdíj összegébe kerül hazánkban átlagosan a temetkezés, de jelentősek az eltérések a temetés módjától és helyszínétől függően – derül ki a CIG Pannónia Kegyeleti Indexéből. A biztosítótársaság kutatása szerint a lakosság négyötödének okozna anyagi problémát a búcsúztatás költségeinek teljes körű finanszírozása.


Csattan a brüsszeli pofon a kormányon

Problémás lehet a költségvetési hiány, gond van a hazai hitelezéssel, megugrott a készpénzhasználat, a rezsicsökkentés nem volt jó húzás, akinek pedig nincs gyereke, és keveset visz haza a hó végén, az brutális adóterheket kap a nyakába. Az EU hétfő délután tette közzé országspecifikus ajánlásait, Magyarország kapott rendesen hideget és meleget is. Bónusz: a közmunkából nincs igazán visszaút a munka világába.


RTL: A kormány tönkre akarja tenni a csatornát

Az RTL Magyarország álláspontja szerint reklámadó célja nem más, mint durva kísérlet arra, hogy a kormány ellehetetlenítse őket. A törvénytervezet szerint ugyanis a 40 százalékos kulcs egyetlen hazai céget érint, az RTL-csoportot üzemeltető M-RTL Zrt.-t.


Huhognak, huhognak, de tényleg jön az összeomlás?

Dübörgő gazdaság, bővülő foglalkoztatottság, növekvő keresetek, csökkenő állampapír-hozamok, olcsóbb finanszírozás. És mégis, külföldről és belföldről egyaránt állandó a riogatás. Ha tényleg olyan rossz a helyzet, ahogy az elemzők mondják, miért nem omlottunk már össze több évvel ezelőtt? Elmagyarázzuk.


Kormány vs. Norvég Civil Alap: Lázárék tagadják a feketelistázást

"A leghatározottabban visszautasítjuk a vádakat, mivel a kormányzat semmilyen listát nem készít, így az nem is tartalmazhat sem ellenzéki, sem pedig kormányzati kötődésű embereket" – reagált a Miniszterelnökség arra, hogy a hírek szerint a Heti Válasz cikkére alapozott feketelistát készített a baloldalhoz köthető civilekről.