Az oroszok egy összegben is követelhetik a paksi hitelt

Nem egészen úgy, nem egészen akkor és nem egészen annyit fogunk fizetni azért a 10 milliárdos orosz hitelért, amiből Paks II. épülhet – ez derül ki a hivatalos orosz portálon felbukkant szerződésből. Amit azonban villámgyorsan eltüntettek. De íme néhány érdekesebb részlet.


Új programot tervez a kormány, most az autósoknak

Adókedvezményekkel és támogatással erősítené a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az elektromos autók elterjedését Magyarországon. A Jedlik Ányosról elnevezett intézkedéscsomagon már dolgoznak a minisztériumban – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.



Londoni elemzők: akár mély recesszió is jöhet Oroszországban

Az orosz gazdaság az egyre gyorsabb tőkemenekítés és a szankciók miatt a korábban várt ütemnek valószínűleg csak a harmadával növekszik idén, sőt mély recesszió sem kizárt, ha a nyugati tartalékok "célirányos" felszabadításával esni kezdenek az olajárak – jósolták csütörtöki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.



Kissé csökkent a BUX, de a vezető papírok emelkednek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe enyhén csökkent csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 444,57 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 101,44 pontos, 0,62 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 40,18 ponttal alacsonyabb.


Hatvanmilliárdért jön a 30 éves szovjet technológia

Nemcsak Paks, de a 3-as metró jövőjét is az oroszokhoz köti a kormány: a Figyelő információi szerint izmos trükközéssel harmincéves szovjet technológiával modernizálja a '70-es évek közepén gyártott, tehát jó eséllyel 50 éves szovjet technológiát.


Csökkent a kincstárjegyek hozama

Kissé tovább csökkent a 12 hónapos diszkont kincstárjegy (dkj) hozama a csütörtöki aukción - közölte honlapján az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK).


Fuldoklunk a készpénzben

Februárban ismét jelentőset ugrott a magyar gazdaságban keringő készpénz mennyisége. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárulhatott az épp ebben a hónapban életbe lépett pénzügyi rezsicsökkentés. Van olyan bank, ahol a pénzfelvétel nagyságának 20-30 százalékos növekedését érzékelték.


Elmarasztalta Olaszországot az EKB

Olaszország nem tett eleget az Európai Bizottság négy hónappal ezelőtti költségvetési ajánlásának, hogy csökkentse a strukturális hiányt és az államadósságot - áll az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön kiadott, szokásos havi jelentésében.


Fikció Matolcsy ravasz szivárogtatása

A Magyar Nemzeti Bank frissen kiadott közleményében azt állítja, hogy a nagy visszhangot kiváltó Sakk és Póker című könyvben az a rész, hogy Matolcsy György tájékoztatta a Goldman Sachsot arról, hogy Magyarország az IMF-hez fordult, fikció.


Rég nem kaptak ennyi pluszpénzt a bankárok

Tavaly több mint 15 százalékkal több bónuszt vittek haza a Wall Streeten dolgozó bankárok, mint egy évvel korábban, összesen 26 milliárd dollár került pluszpénzként kifizetésre. Ez az összeg a legmagasabb a 2008-as gazdasági válság óta.


Az orosz kormány jóváhagyta a paksi hitelt

Az orosz kormány jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű hitel elkülönítését - közölte csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség.


Tízmilliárdokat fizethetnek vissza nekünk a bankok

Több mint egymilliárdos bírságot szabott ki a jegybank 35 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A jegybank azért szabott ki ekkora bírságot, hogy lezárják a pénzintézetek által folytatott jogtalan gyakorlatot. A legnagyobb, majdnem 100 milliós bírságot az Erste, Raiffeisen, illetve az MKB Bank kapta. A fogyasztóknak pedig tízmilliárdos összeg járhat vissza a jegybank alelnöke szerint.



Egyre közelebb vagyunk a gázárcsökkentéshez

Megjelent a Magyar Közlöny 37. számában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal rendelete a földgáz rendszerhasználati díjakról. Ez a rendelet egyike azoknak az április 1-jén hatályba lépő jogszabályoknak, amelyek lehetővé teszik a lakossági földgáz árának 6,5 százalékos csökkentését.


Az OTP visszanyerheti ma, amit elvesztett

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,62 pontos emelkedéssel, 16 484,75 ponton nyitott csütörtökön. Szerdai záróértékéhez képest ez 0,81 százalékos emelkedés.


Estek a mezőgazdasági árak januárban

Januárban az előző havihoz hasonlóan, 13,4 százalékkal csökkentek a termelői árak a mezőgazdaságban az egy évvel korábbiakhoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 19,6, az élő állatok és állati termékek ára 0,7 százalékkal esett vissza - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).