Felmondaná Moszkva az ukrán gázra adott engedményt

Dmitrij Medvegyev kormányfő az orosz fekete-tengeri hadiflotta Krím félszigeten való állomásoztatásának meghosszabbításáról, valamint az Ukrajnának szállítandó orosz gáz áráról 2010-ben Harkivban kötött orosz-ukrán megállapodások felmondását javasolta az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén.


Díjcsökkentési cunami Matolcsyék miatt

Jelentős mértékben változnak a bankok számlacsomagjai a jegybank múlt heti döntése értelmében. Sok pénzintézet frissítette a kondíciós listáját, ez pedig sok esetben díjcsökkentést jelent.


Így lehetne igazán büntetni az oroszokat

Soros György magyar származású amerikai milliárdosnak vannak ötletei, milyen szankciókat lehetne bevezetni az Egyesült Államok ellen, ám ezek kockázataira is figyelmeztet. A fő irányvonal az amerikai olajtartalék egy részének eladása, ezzel pedig az árak lenyomása lehet.


Két gyógyszercégnek suhintott oda a GVH

Nem az alkalmazási előírás szerint, hanem annak tartalmát meghaladva reklámozta hosszabb ideig a Laboratoires Boiron SA és a Boiron Hungária Kft. az Oscillococcinum elnevezésű terméket, ezért a GVH 10,2, illetve 12,6 millió forintos bírságot rótt ki rájuk.


Megremegett a forint

Az eurót délelőtt tíz órakor 312,29 forinton jegyezték, míg kora reggel 311,50 forint volt.


Hat százalékkal nőttek az átlagkeresetek

Januárban 0 százalékos volt az éves infláció, így az a ritka eset állt elő, hogy a bruttó és a nettó bérekkel a reálkeresetek is azonos mértékben változtak a családi adókedvezmény hatását figyelmen kívül hagyva.


A beszerzési árnál drágábban adhatott el az INA-nak kőolajat a Mol

A szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség lapértesülések szerint az INA egyik alkalmazottjának a feljelentése után kérte be a 2009 és 2013 között keletkezett, pénzügyi tranzakciókra vonatkozó dokumentumokat, mivel megalapozott a gyanú, hogy a Mol Nyrt. a beszerzési árnál drágábban adta el az INA-nak a kőolajat.




Egyre jobban fogy a magyar élelmiszer

Amíg 2011-ben a magyar élelmiszerek aránya a boltok polcain alig haladta meg az 50 százalékot, addig most az élelmiszert árusító üzletek 70-85 százalékban kínálnak magyar árut - mondta Fazekas Sándor, aki szerint egyre többen keresik itthon a magyar élelmiszert.


Ez mentette meg az eurózónát

Hiába igaz, hogy az 500 eurósokat szinte kizárólag a bűnözők használják, a magas címletű bankjegyek egyszer már megmentették az eurózónát.





Autóhitelesek keresték meg Matolcsyékat

A jegybank minden autóhitelesnek tájékoztatást ad arról, hogy a 2010 előtt kötött gépkocsi-hitelszerződését aláíró kereskedőnek volt-e joga eljárni a pénzintézet helyett. Eddig 80-an keresték meg az MNB-t.


A Fitch is lehúzta Oroszországot

Negatívra rontotta Oroszország hosszú távú devizakibocsátói besorolását a Fitch. A nemzetközi hitelminősítő az Oroszország ellen az elmúlt hetek krími politikája miatt hozott nemzetközi szankciók várható hatásával indokolta döntését.


Drágább lesz a kakaó

A kakaóbab világpiaci ára egy év alatt 40 százalékot emelkedett. Magyarország éves kakaófogyasztása mintegy 18 ezer tonnára tehető, ami szinte teljes egészében importból származik, ezért a kakaó drágulása az itthoni árakban is érezhető lesz.