Két szakmában nem csitul az elvándorlás
Valamelyest csökkent az idei első három negyedévben az egészségügyi dolgozók elvándorlása – írja a Világgazdaság hétfői számában.
Valamelyest csökkent az idei első három negyedévben az egészségügyi dolgozók elvándorlása – írja a Világgazdaság hétfői számában.
MTI
A Magyar Nemzet hétfői számában szakértőkre hivatkozva azt írja, tovább nőhet majd azoknak a dolgozóknak a száma, akik túl soknak tartják a fizetés banki felvételéért levont díjat, és inkább készpénzben vennék fel a bérüket.
MTI
Becsődölt a Sólyom Airways, veszélyben a rezsicsökkentés, dőlnek a devizahitel-szerződések, és Orbán Viktor hivatalosan találkozott egy angol macskával. Mi lesz még? Tippelje meg a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!
hvg.hu
Minden jel szerint nagyobb szerepet kaphatnak a kínai vállalatok London építésében - erre utalnak azok a kínai híradások és nyilatkozatok, amelyek Boris Johnson, London polgármesterének és üzleti delegációjának vasárnap kezdődött szűk egy hetes kínai látogatásával kapcsolatosak.
MTI
Rendőrök kutakodnak egy makói cégnél, amelyből a Fidesz egykori gazdasági frontembere, Gansperger Gyula kockázatitőke-társasága kiszorította tulajdonostársát.
Az előtörlesztésnek és a konszolidációnak köszönhetően a korábbinál jóval kedvezőbb a magyar gazdaság megítélése és megnőtt a Magyarország iránti befektetői érdeklődés is - összegezte Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi közgyűlésének tapasztalatait Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
MTI
A világ vezető bankjai szerint a pénzügyi világra komoly romboló hatással lenne, ha napokon belül nem születne megállapodás az amerikai adósságplafon-emelésről.
MTI
A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a héten 1 milliárd forinttal, 46,1 milliárdra esett a forgalom, miközben a BÉT részvényindexe, a BUX 18 638,17 ponton - 0,55 százalékos, 102,81 pontos pluszban - zárta a hetet.
MTI
Írország december 15-én lezárja a 2010-ben kapott 85 milliárd eurós nemzetközi mentőhitelt - jelentette be szombat késő este Enda Kenny ír miniszterelnök.
MTI
A Világbank elnöke fölszólította az amerikai kormányzatot és a republikánusokat, hogy sürgősen oldják meg az amerikai költségvetés körül kialakult patthelyzetet, különben világméretű gazdasági katasztrófát okoznak.
MTI
A csődtől csupán néhány napra álló Alitalia olasz légitársaság igazgatótanácsa részben tőkeemeléssel mentené meg a céget.
MTI
Évi 10-11 milliót hozhat az értékesített áram az önkormányzatnalk.
hvg.hu
A betegek szabad áramlásának anyagi korlátait sehol sem bontották le, bár október végétől az uniós polgárok az egészségügyi szolgáltatásokért is átléphetik a tagállamok közötti határokat.
Gáti Júlia
A devizahiteles szerződések felülvizsgálatáról, a rezsicsökkentésről és a luxusadóról is beszélt a Népszabadságnak a pénzügyminiszter.
MTI
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az európai átlagértékekhez képest másfélszeres állami bevételt hozott a magyar frekvenciaértékesítés - tudatta az hatóság kommunikációs igazgatója.
MTI
Megszorítani, beszorítani, kiszorítani – ezek a megfontolások vezérlik Orbán Viktort a Magyarországon megtelepedett multikkal kapcsolatban. Kérdés, hogy ki, miért, meddig tűri.
A kormány a 2014–2020-as időszakban felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket az uniós források felhasználásánál, és az állam belső erőforrásaira építve végzik el ezeket a feladatokat. Az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
MTI
Az Egis Gyógyszergyárral, a CG Electric Systems Hungaryvel és a Ganz Gépgyárral kötött startégiai megállapodást a magyar kormány.
MTI
Bőven pozitív tartományban voltak a vezető New York-i tőzsdeindexek két órával zárás előtt pénteken. Esett a kőolaj és az arany ára.
MTI
A dollárral szemben némileg gyengült, az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött a forint péntek estére a bankközi piacon. A hetet mind a négy főbb devizával szemben erősödéssel zárta a magyar fizetőeszköz.
MTI