Megbillent a forint
Gyengült kissé a forint szerda délelőtt a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon.
Gyengült kissé a forint szerda délelőtt a főbb devizákhoz képest a bankközi piacon.
MTI
Amióta az állam rátette a kezét a Start számlákra, drasztikusan visszaesett azok száma, akik ezt a megtakarítást választják gyermekeik részére – írja az Én pénzem pénzügyi portál.
hvg.hu
Lázár János miniszteri biztos javaslata államosítaná a pályázatírást az állami intézményeket támogató EU-s pályázatok esetén. A pályázatíróknál az ötlet kiverte a biztosítékot.
hvg.hu
A korábbi hírekkel ellentétben egy kínai vállalkozás mégsem vásárolja meg Ukrajna 5 százalékát. Az érintett ukrán cég, a KSG Agro szerint ugyanis, bár volt szó arról, hogy eladnának a kínaiaknak 100 ezer hektárt, a 3 millió hektár távol áll a valóságtól. A 100 ezer hektár eladása pedig egyelőre nem is lehetséges az ukrán törvények miatt – legalábbis egyelőre.
hvg.hu
Ismét javult a fogyasztói bizalom Németországban - derült ki a GfK piackutató intézet szerda reggel ismertetett indexéből.
MTI
Közel 400 csapat jelentkezett az országos középiskolás pénzügyi-gazdasági versenyre. A döntő karácsony előtt pár nappal lesz, a győztes csapattagok 100 ezer forintot és okostelefont kapnak.
MTI
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatósága elfogadta a Tokaj Kereskedőház Zrt., Magyarország egyetlen állami borászatának 1,5 milliárd forintos tőkeemelését, amelynek célja a társaság teljes körű modernizálása – közölte a vagyonkezelő kedden.
MTI
Akadémiai rendszert építenek ki az ökölvívásban is – írta szerdai számában a Világgazdaság.
MTI
Alig észrevehető mértékben változott a forint árfolyama szerda reggelre.
MTI
E.ON-nak 7 millió, az EDF Démásznak pedig 3 millió forintos bírságot kell fizetnie amiatt, mert a fogyasztóknak kiküldött számláik nem százszázalékosan feleltek meg az új előírásoknak. A Főgáznak 6 millió, a GDF Sueznek 10 millió, az Émásznak 4 millió, az Elműnek pedig 7,5 millió forintot kell jogerősen bírságként befizetnie.
MTI
Csökkentette bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, illetve 7 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
MTI
82 millió eurós kárpótlást követel a román állami tulajdonban lévő Electrica S. A. energetikai társaság a Cseh Energetikai Művektől (CEZ) a privatizációs szerződés állítólagos megsértéséért.
hvg.hu
Az E.ON visszavásárlása a gázár-megállapodás jogát is tartalmazza, ami új eszköz arra, hogy 2015-ben újabb gázárcsökkentést lehessen végrehajtani - jelentette ki Rogán Antal (Fidesz-KDNP), a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedd este a rezsicsökkentésről szóló belvárosi fórumon.
MTI
Az Eximbank újabb 400 millió euró összegű, AAA minősítésű kötvényt bocsátott ki sikeresen, és ezzel ismét megágyazhat a sikeres állami devizakötvénynek.
hvg.hu
Az Egis papírjaival szerdán már lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ugyanakkor a BÉT a kereskedési kódexnek megfelelően korlátozást vezet be az ajánlatok árára.
MTI
Önkéntes munkára épít a gömörszőlősi Paraszt Wellness, melynek keretében meg lehet tanulni trágyát hordani, gazt irtani, veteményest művelni, állatokat gondozni – miközben a fenntartható gazdálkodásról is tudományos alapú, de gyakorlatorientált előadásokat hallhatunk. A szociális vállalkozás jelenleg épp a fenntarthatósággal áll hadilábon. Egyelőre az önkéntesek dobják össze az ottlétük rezsijét. Mégis imádják, mert jó ügy és jó buli.
Patyi Máté
Mérsékelten erősödött a bankközi piacon a forint a főbb devizákhoz képest kedd estére, a délutáni jegyzésekhez viszonyítva.
MTI
Javultak kedden a nyugat-európai értéktőzsdék, és pótoltak valamennyit az előző két nap veszteségeiből. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,16 százalékos napi előrelépéssel 1258,14 ponton zárt.
MTI
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) eltiltotta a netrisk.hu Első Online Biztosítási Alkusz Zrt.-t attól, hogy új ügyfeleinek kiadja az "igazolás kötelező felelősségbiztosításról" elnevezésű dokumentumot, továbbá 10 millió forint bírságot is kiszabott – a szeptember 20-i dátumot viselő határozat kedden került fel a felügyelet honlapjára.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 193,24 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 18 389,32 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
MTI