Magyar EU-pénzek: három alapból is felfüggesztették a kifizetéseket

Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését - közölte egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás kedden az MTI-vel.



Hajszállal 298 forint felett jegyzik az eurót

Erősödött a forint kedd estére a délutáni jegyzésekhez képest a bankközi piacon. Az euró 19 órakor 298,10 forinton, délután négykor 298,80 forinton, reggel hét órakor 297,27 forinton állt.


Egyenletesen erősödtek az európai tőzsdeindexek

Egyenletesen erősödtek kedden a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,53 százalékos napi előrelépéssel 1236,50 ponton, két és félhavi csúcson zárt.


Figyelmeztet a PSZÁF: áthárítható a tranzakciós illeték

Augusztus 1-jétől megváltozott a pénzügyi szervezetekre kivetett tranzakciós illeték mértéke, amelynek áthárítása révén a szerződésekben kikötött díjak, költségek mértéke emelkedhet - hívja fel a figyelmet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).




A feketéknek adná a fehérek vagyonát a zimbabwei elnök

A feketék gazdasági felemelését célzó programja véghezvitelére használja fel vitatott választási győzelmét a zimbabwei elnök. Robert Mugabe kedden azt mondta, hogy a feketék kezébe juttatná a külföldiek és fehérek többségi tulajdonában lévő cégeket.


Ezermilliárddal kisebb a kínai GDP a valóságosnál?

Egy tanulmány szerint a kínai statisztikai hivatal a valóságosnál jobban felülsúlyozza a városi lakosságot a vidékinél a fogyasztói árindex, vagyis az infláció kiszámításánál, illetve a bérleti díjak tekintetében is a magán ingatlanokban élő városban élő kínaiaiak lakhatása 11 év alatt csak 6 százalékkal drágult. A manipulatív praktikáknak köszönhetően vásárlóerő paritáson mérve a kínai reál GDP 8-12 százalékkal, akár ezer milliárd dollárral is kisebb lehet a hivatalosan közöltnél.


Alacsony volt a forgalom a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,05 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 18 655,33 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.


Ötezermilliárd az új paksi atomerőmű ára?

Amerikában haboznak egy, az új paksi atomerőműhöz hasonló méretű beruházás elindításával, mert az eredetileg (forintra átszámoltan) mintegy 3000 milliárd forintos projektről időközben kiderült, hogy a szükséges költés 5000 milliárdig is elszaladhat.


Nem jól tartja magát a forint az euróhoz képest

Vegyesen változott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon kedden délutánra: a magyar fizetőeszköz az euróhoz és a dollárhoz képest gyengült, míg a japán jenhez és a svájci frankhoz képest erősödni tudott.


Lázár volt városa milliárdos hitelt venne fel

Hitelnyújtásra és számlavezetésre írt ki tendert a hódmezővásárhelyi önkormányzat – olvasható az uniós közbeszerzési portálon. Az önkormányzat sajtóreferense kedden elmondta, a város az önkormányzati adósságkonszolidáció után megmaradt hiteleit strukturálja át.


Ötödével csökkent az E.On profitja

A legnagyobb német energiaszolgáltató vállalat, az E.On AG profitja 22 százalékkal csökkent az idei második negyedévben, mert mérséklődött az energiaigény Európában, miközben egyre nagyobb konkurenciát jelent a megújuló energia.



Gyenge pluszban nyitott a New York-i tőzsde

Indexnövekedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,10 százalék, az S&P 500 index 0,11 százalék, a Nasdaq Composite index pedig 0,10 százalék pluszt mutatott.


Infláció: a rezsicsökkentés eufóriája elleplezi a valódi drágulást

A vártnál sokkal alacsonyabb lett a júliusi infláció, a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva mindössze 1,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A rezsicsökkentés a rendkívül kismértékű pénzromlás fő oka, e nélkül 3 százalék körül járna a drágulás üteme. Adódik azonban a kérdés, hogy jó-e nekünk az alacsony infláció? Mit eredményeznek a mesterségesen alacsonyan tartott árak?


Tíz éve nem volt ilyen: van pénzük a görögöknek

Görögország költségvetése a január–július közötti időszakban elsődleges többletet produkált, ilyenre pedig már nagyon régóta, több mint 10 éve nem volt példa. A büdzsé egésze – a társadalombiztosítási kiadásokkal, államadósságra fizetett kamattal, illetve a helyi önkormányzatoknak adott pénzekkel együtt – azonban még deficities, a politikusok azonban bizakodóak. A görög kormány szeretne további adósságelengedést kicsikarni európai partnereitől, a választások előtt álló német kormány erről ugyanakkor egyelőre úgy fest, hallani sem akar.


A trafikmutyi még a számítógép-eladásokban is látszik

Az IDC piacelemzői cég adatai szerint bár a régióban a második negyedév is siralmas volt a PC-kereskedelem számára – közel negyedével kevesebb gép fogyott, mint tavaly – nálunk, nem kis meglepetésre, öt százalékkal nőtt a kereslet.


Recesszióba kerülhetett az orosz gazdaság egyes elemzők szerint

Az orosz központi bank két százalék körüli gazdasági növekedésre számít erre az évre, a kormány ezzel szemben 2,4 százalékra számít – derül ki a bank hétfőn ismertetett legújabb előrejelzéséből. A jegybank már pénteken a gazdasági növekedés lassulásának veszélyére figyelmeztetett, amikor a kamat szinten tartásáról döntött.