Elúszó EU-pénzek: ezért bukhat sokat az állam

Szinte biztosra vehető, hogy az uniós támogatások egy részéről kénytelen lesz lemondani Magyarország az operatív programok brüsszeli finanszírozásának befagyasztása miatt, de azt jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy mekkora összegről lehet szó. A kormány egyeztet, az Európai Bizottság pedig egyelőre hallgat.


Nem állt meg a lejtőn a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 17,34 pontos nyitás után gyengült kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30 órakor 18 635,69 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 69,69 pontos, 0,37 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 87,03 ponttal alacsonyabb.


Magyar támogatást követel vissza az EU

Szabálytalan módon elköltött 180 millió euró agrártámogatást kér vissza az Európai Bizottság az Európai Unió tagállamaitól – jelentette be kedden a brüsszeli testület. Magyarországnak összesen 8,2 millió eurót, azaz közel 2,5 milliárd forintot kell visszafizetnie.



"Az emberek pénze egyre kevesebbet ér"

Az MSZP szerint a Fidesz ahelyett, hogy a fizetések vásárlóerejének 3 éve tartó romlása után csöndben maradna, "továbbra is az ócska sikerpropagandáját fújja". Így reagált az ellenzéki párt a nagyobbik kormányerő keddi, a friss inflációs adatokat kommentáló közleményére.




Kevésbé drágultak az élelmiszerek

Az elmúlt négy év minden júliusában drágultak az élelmiszerek, és bár a tendencia nem tört meg 2013-ban sem, a 2,8 százalékos mérték a korábbi nyári időszakokhoz képest a legalacsonyabb volt – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel.



Lehúzta a forintot az inflációs adat

Gyengült a forint kedden délelőtt az inflációs adat közzétételét követően. Az eurót a kora reggeli 297,27 forint után tíz órakor 298,49 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben.


444.hu: Járhat-e Simicska kiszorulásával Lázár új szerepe?

A magyarországi beruházásokat finanszírozó uniós programok nagy része áll, a gazdaság egyre kevesebb pénzhez jut, az Európai Bizottság korrupciót kiált. A magyar fél vitatja az uniós kritikákat, de nem vállalja a háborút az EU-val, inkább kompromisszummal intézné el az ügyeket. A 444.hu szerint Lázár János a pénzek kifagyasztásán dolgozik, kérdés, hogy mit tud elintézni az év végéig.



Devizahiteles mentőcsomag: jön a családi csődvédelem?

Szerdai ülésén tárgyalhat a kormány a devizahitelesek megsegítéséről és a családi csődvédelem bevezetéséről is – értesült a Magyar Nemzet. A lap keddi számában közölte, hogy azokon segítenének ezzel az opcióval, akik elsősorban nem a jelzálogalapú devizahitelek miatt kerültek nehéz helyzetbe.



A rezsicsökkentés eszi az inflációt

Mérséklődött az infláció, a júniusi 1,9 százalékos éves árnövekedés után júliusban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az alacsony infláció fő oka továbbra is a rezsicsökkentés.


Még nem volt meg a reggeli torna a forintnak

Az eurót a hétfő esti 297,20 forint után 297,27 forinton jegyezték hétfő reggel. A forint árfolyamára elemzői vélemények szerint nem lesz lényeges hatással a júliusi inflációs adat.


Több tízmilliós gépkocsiflottát szeretne a BKK

Autóflottát készül beszerezni a BKV a BKK-val közösen, az erről szóló előterjesztést azonban többek között Várszegi Gyula, a BKV igazgatósági elnöke is kifogásolta – ismerteti a keddi Blikk.


Drágulhat az alma is a hiány miatt

Nagyjából a tavalyi szinten alakulhat az étkezési célú alma termése idén, kisebb hiány azonban már most érezhető a piacon, ami várhatóan az árakat is felfelé hajtja majd – ismerteti a keddi Napi Gazdaság.


Történelmi fordulat: a magyarok már nem a lekötést választják

Mivel a bankok egyre kevesebb kamatot fizetnek a bankbetétekre, a magyar háztartások alternatív lehetőségek után néztek, így jutottak nagyobb szerephez az értékpapírok, mint a lekötött betétek – számolt be a Világgazdaság. Ez most fordult elő először Magyarországon.